Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kiemelkedő sportteljesítmény, nemes küzdelem

Szöveg: honvedelem.hu |  2015. április 10. 12:00

A Duna vizén, a Monarchia Rendezvényhajón rendezték meg április 9-én, csütörtökön a Magyar Honvédség katonasportjának legmeghatározóbb eseményét, a 2014. évi MH-szintű sportbajnokságok ünnepélyes eredményhirdetését. A rendezvény nagy presztízzsel bír a katonák körében, hiszen e jeles eseményen csak a legjobbak vehetnek részt.

1595991047

A rendezvény házigazdája, Szpisják József dandártábornok, az MH Kiképzési és Doktrinális Központ (MH KDK) parancsnoka köszöntötte a katonai szervezetek parancsnokait, a megjelent állományt és a meghívott vendégeket. Külön köszöntötte Kun Szabó István vezérőrnagyot, a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárát. 

A parancsnok köszöntőjében elmondta: „akik itt jelen vannak, méltán érdemelték ki a díjakat, melyeket most átvehetnek." A dandártábornok hozzátette, hogy nagy öröm versenyről versenyre találkozni azokkal a katonákkal, akik kiemelkedő sportteljesítmény és nemes küzdelem árán léphettek a dobogóra, ezért méltán nevezhetjük őket a katonasport büszkeségeinek.

1595991047

„A mezei futás, a lövészet, a háromtusa és a járőrverseny mind olyan képességeket és készségeket mér a versenyzőkre, melyek elengedhetetlenek egy jól képzett katona számára. Aki bírja kondícióval az egész napos versenyzést, ugyanakkor katonai ismereteit a kiélezett küzdelemben is eredményesen tudja használni, az harci körülmények között is meg fogja állni a helyét" – hangsúlyozta a parancsnok.

Az MH KDK évről évre nagyobb szerepet vállal a versenyek előkészítésében és a feltételek biztosításában. Idén ez abban is megmutatkozik majd, hogy központi forrást használhatnak fel a kijelölt alakulatok. A versenyek fontosságát hivatott hangsúlyozni az a tény is, hogy a kiemelkedő teljesítményt nyújtó katonasportolók lehetőséget kapnak a nemzetközi versenyeken való indulásra.

1595991047

Szpisják dandártábornok, mint a Magyar Honvédség kiképzéséért, ezen belül a katonák fizikai felkészítéséért felelős parancsnok megköszönte az alakulatok vezetőinek a katonasportolók felé irányuló kitartó támogatását, valamint a testnevelő tisztek és a bajnokságokat rendező katonai szervezetek állományának áldozatos munkáját, majd emlékplakettet adott át Lamos Imre dandártábornoknak katonasportolói felkészítésében nyújtott eredményes támogatásáért, hiszen az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis végleg magáénak tudhatja a Honvéd Vezérkar főnök vándorserlegét.

A rendezvény helyszíne idén is a Monarchia Rendezvényhajó volt. Dajka László, a hajó kapitánya ismét nagy örömmel látta vendégül a Magyar Honvédség bajnokait. A kapitány idén már tizenegyedik éve tesz önzetlenül a katonasportért, a Magyar Honvédségért. 2014-ben dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök ajándéktárgyat adományozott Dajka Lászlónak értékes segítségéért és támogatásáért.

1595991048

Fotók: Dévényi Veronika