Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kiképzésen a tatai híradók

Szöveg: Ivánfalvi Attila őrnagy | Fotó: Petrovics Renáta, Földházi Enikő százados, Gyűrűsi Zsolt zászlós |  2019. december 2. 8:16

Híradó szakkiképzést tartottak az MH 25. Klapka György Lövészdandárnál november 18-22. között.

1596072757

A szakkiképzésen mintegy harminc, a tatai dandár híradó, informatikai és információvédelmi szakállományába tartozó katona vett részt. A kiképzés három szakcsoportban – központ és vezetékes szakcsoport, URH szakcsoport és RH szakcsoport – folyt, és tartalmazta mindazon elméleti és gyakorlati szakmai ismereteket, amelyek nélkülözhetetlenek a harcoló alegységek híradó-informatikai támogatásához.

A tataiak mellett más alakulatok katonái is részt vettek a kiképzésben, ugyanis az RH szakcsoport a nagy távolságú rádió-összeköttetés létesítésével kapcsolatos feladatokat és a rádióforgalmazást az MH 5. Bocskai István Lövészdandár híradó szakállományának bevonásával hajtotta végre. A felkészítés során kiemelt hangsúlyt kapott az eddig elméletben tanultak gyakorlatban való alkalmazásának továbbfejlesztése, valamint az állomány összekovácsolása.

Ivánfalvi Attila őrnagy, a dandár 1. Lövészzászlóalj híradó és informatikai részlegvezetője az egyhetes szakkiképzés zárásán kiemelte, a cél az volt, hogy felkészítse a dandár híradó, informatikai és információvédelmi szakállományát a jövő évre tervezett feladatok, köztük a Brave Warrior 2020 nemzetközi gyakorlat biztosítására.

GALÉRIA