Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kis emberek, nagy csaták

Szöveg: Antal Ferenc |  2017. március 12. 8:15

Idén is megrendezi Forradalmi forgatag elnevezésű programsorozatát március idusához kapcsolódóan a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Ennek egyik kiemelt rendezvénye az a különleges játékkiállítás, amely március 10-én, pénteken nyílt meg az intézetben.

Igazi retro-legendának ad helyet a Hadtörténeti Intézet és Múzeum időszaki tárlata, ahol a főszereplők azok a Schenk Károly budapesti fröccsöntő-mester által, a német Playmobil figurák mintájára készített „miniemberkék", amelyek a ’80-as évektől napjainkig hatalmas népszerűségnek örvendenek. Ezek a műanyag figurák az 1980-as és 1990-es évek népszerű magyar játékai voltak. Az eredeti játékrendszer, az 1974 óta forgalmazott német Playmobil adta Schenk Károlynak az alapötletet, aki a ’70-es évek második felében kezdett hozzá a hazai gyártáshoz. A magyar gyártónak hála, hamarosan olyan gyerekek is élvezhették ezt a játékot, akik nem voltak olyan helyzetben, hogy be tudják szerezni a fizikailag és árban szinte elérhetetlen német termékeket. A budapesti gyártás a 2000-es években fejeződött be, a figurák és kiegészítőik azonban a mai napig nagyon keresettek.

1596028837

A kiállítást dr. Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka, valamint Kalmár Ágnes, a kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeum igazgatója nyitotta meg, majd az érdeklődők megtekinthették a színes, több témát és korszakot felölelő tárlatot. A magyar gyártó ugyanis elsősorban a történelemből merített ihletet, így a készletek között megtaláljuk például Hunyadi Mátyás király híres-hírhedt Fekete seregét, vagy az 1848–49-es forradalom és szabadságharc osztrák katonáit és magyar huszárjait. Az egyes figurák és önálló sorozatok mellett a vitrinekben felbukkantak az ókori római történelem, a középkori és újkori magyar történelem egyes eseményei, de megjelentek a vadnyugati mindennapok is.

1596028837

„Álmomban nem gondoltam volna, hogy ennyi idő után, ekkora népszerűségnek örvendenek ezek a játékok" – mondta kérdésünkre Schenk Károly, a játékrendszer megalkotója, aki már gyermekkorában érdeklődött a játékkészítés iránt, és innen merítette a Schenk-katonák gyártásának ötletét. Hozzátette: miután meghozta a mintákat külföldről, megalkotta a gyártáshoz szükséges szerszámokat, majd kora reggeltől késő estig a legnagyobb lelkesedéssel dolgozott. Az eredmény pedig magáért beszél. ,,Engem azzal lehetett büntetni, ha kihívtak a műhelyből valamiért, annyira szerettem ezeken dolgozni" – tette hozzá Schenk Károly, aki elárulta, hogy a sok ezernyi legyártott darabból csupán öt huszárfigurát tartott meg emlékbe.

Az időszaki kiállítás több együttműködő partner magángyűjteményéből állt össze, és augusztusig lesz megtekinthető a budai Várban.

1596028837

Fotó: Tischler Zoltán