Vécsey Károly újrafelfedezése

Ha a budapesti Line Design Kiadó nem írat monográfiát az aradi vértanúkról, talán még most sem indult volna önálló, szakmai szempontok alapján felépülő kötetsorozat, amely arról a tizenhárom honvédtisztről szól, akiket az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban játszott szerepük miatt 1849. október 6-án Aradon kivégeztek. „Az aradi vértanúk a magyar történelem legjobban ismert személyiségei, harminc éven keresztül mentőkérdésként dobtam be őket a vizsgákon. Ilyenkor Knézy Jenőtől Kiss János altábornagyig mindenki neve elhangzott, ami azt támasztja alá, a tizenhárom név többnyire feledésbe merült” – fogalmazott Csikány Tamás nyugállományú dandártábornok, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi Doktori Iskola korábbi vezetője a HM Katonai Örökség Főosztálya által szervezett bemutatón.

Az egyetemi tanár azzal magyarázza, hogy a történetírás eddig nem szentelt monográfiát az aradi vértanúknak, mert „megítélésem szerint nem voltak különleges emberek, ha nincs a szabadságharc és honvédsereg, akkor pusztán egy-egy tisztként emlékeznénk rájuk.” Kiemelte, a Vécsey Károly honvédtábornok, az igaz s céltudatos férfi című, tavaly megjelent monográfia témájául választott gróf Vécsey Károly tábornok is azért izgalmas személyiség, mert egy bizonyos ponton a szabadságharc ügye mögé állt, és ettől fogva végérvényesen bevonult a magyar történelembe. „Méltatlannak gondolom, hogy keveset tudunk Vécseyről, így kötelességemnek éreztem, hogy bemutassam az életét és pályafutását, ami már csak azért is kedves számomra, mert korábban többször is foglalkoztam vele” – tette hozzá.

Csikány Tamás elmondta, hogy Vécsey közvetlen családtagjai közül többen is katonák voltak. Nagyapja, báró Vécsey Siegbert altábornagy (1739-1802) az utolsó török háború egyik hőse volt, aki 1789-ben kiérdemelte a Mária Terézia Rend lovagkeresztjét. Édesapja, gróf Vécsey Ágoston ezredes (1775-1857) az austerlitzi, francia győzelemmel végződő csatában tüntette ki magát, és 1805-ben meg is kapta a Mária Terézia Rend lovagkeresztjét. Magának Vécsey Károlynak hét lány és öt fiútestvére volt, utóbbiak közül Ede, Ágoston és Eugén (Jenő) is a katonai hivatást választotta.

„A német nyelvi közegben nevelkedett Vécsey katonai pályafutása akkor kezdődött, amikor tizennégy évesen beiskolázták a bécsi Hadmérnöki Akadémiára. Akik itt végeztek, nemcsak katonai pályát kezdhettek, hanem a civil életben is elhelyezkedhettek. Vécsey Károly három évet járt ide, de lediplomázása előtt megszakította tanulmányait, inkább közlegénynek állt egy dragonyos ezredhez” – emlékeztetett a szerző. „Számunkra viszont sokkal érdekesebb, hogy a császárhű katonacsalád tagja 1849 januárjában a bácskai hadosztály megmentésekor egyértelművé tette, határozott fellépésével elkötelezte magát a magyar ügy mellett” – tette hozzá.

Az 1849. március 5-i szolnoki ütközet sikerében gróf Vécsey Károly kulcsszerepet játszott, Damjanich János tábornok mégis tétlennek és alkalmatlannak nevezte. Végül Damjanich került ki győztesen a vitából, Vécsey így is megkapta az aradi ostromsereg vezetését. Arad ostroma és a Bánság visszafoglalása kapcsán aztán Bem József altábornaggyal is konfliktusba keveredett. Bár a székelyek „Bem apója” végül nyilvánosan megkövette, Vécsey Károly megítélése jobbára negatív maradt a kortársak és a későbbi történetírók számára, szinte kizárólag Márki Sándor történész és Galsai Kovách Ernő honvédőrnagy tüntette fel kedvező színben.

„Ez nem lázadó hadsereg, hanem a magyar honvédsereg” – emlékeztetett gróf Vécseynek a tábornokok perében elhangzott szavaira Csikány Tamás, hozzátéve: példaértékű szolgálata és vitathatatlan hazaszeretete miatt a honvéd vezérőrnagy is megérdemelné, hogy szobrot állítsanak neki Szolnokon, ahol az aradi vértanúk közül csak Damjanich Józsefnek áll emlékműve. Gróf Vécsey Károlyt 1849. szeptember 21-én ítélte kötél általi halálra a hadbíróság. Október 6-án utolsóként végezték ki, végig kellett néznie társai halálát. Hadműveleti és levelezési naplója fennmaradt, ezért a gazdag iratanyagot és levelezést önálló kötetben jelentette meg Line Design.

Horváth Tamás, a HM Katonai Örökség Főosztályának vezetője a könyvbemutatón elmondta: az általa vezetett szervezet célja, hogy újra reflektorfénybe állítsa azokat a katonaelődöket, akiket méltán érdemes felidézni, mert példaként szolgálhatnak a jelenkori katonáknak. „Ilyen személy gróf Vécsey tábornok is, akiről Csikány tanár úr könyve elárulja: császárhű tisztként vállalt szerepet, majd az aradi vérpadig vállalta a szolgálatot. A kötet egyúttal azt is bemutatja, hogy a magyar történelemben nem minden fehér vagy fekete, hanem vannak színárnyalatok” – hangsúlyozta.

Csikány Tamást, a kötet szerzőjét az aradi vértanú változó megítéléséről, igazságtalanságról és igazságtételről, valamint a hozzá kapcsolódó legendákról kérdeztük a könyvbemutató után rögzített villáminterjúnkban.

- Mit tanítottak gróf Vécsey Károly tábornokról Önnek?

- Nem is tudom, hogy egyáltalán tanultam-e róla, maximum akkor hallottam róla, amikor felsorolták az aradi vértanúkat a középiskolában.

- És ön mit tanít a kivégzett tisztről?

- Azt, hogy milyen fontos a választás felelőssége. Tehát egy történelmi helyzetben választani kell, s az a választás meghatározza az életünket vagy akár a halálunkat is, de ugyanakkor, ha meggyőződésünk alapján döntünk, akkor bevonulhatunk a történelembe.

- Mikor kezdett gróf Vécsey sokáig egyoldalú megítélése átalakulni?

- Azt kell, hogy mondjam, hogy nem sokan ismerik Vécseyt, mint ahogy sajnos már az aradi vértanúkat sem. Már egyetemen is olyan felvételizőkkel, fiatalokkal találkozunk, akik egy-két nevet tudnak felsorolni a tizenkét tábornok és egy ezredes közül. Néhány iskolánál talán más a helyzet, de csak akkor, ha a történelemtanár nagy figyelmet fordít az aradi tizenháromra, mert általánosságban ezek az óriási példaképek kezdenek feledésbe merülni.

- Más pályatársai érdeklődését is felkeltette a honvéd vezérőrnagy?

- Nem igazán, mert nem a főhadszíntéren harcolt, az általa vitt várharcokról pedig kevés szó esik. Azok a vértanúk, akik a legfontosabb ütközetekben vettek részt (elsődlegesen Damjanich János, Leiningen-Westerburg Károly vagy Poeltenberg Ernő), nagyobb figyelmet kapnak, de mivel folytatódik a Line Design könyvsorozata, van esély arra, hogy a tendencia minimálisan változzon.

- Mikor kezdte el kutatni és írni róla?

- Kereken húsz éve, amikor az egyetemi szakdolgozatomat írtam belőle, pontosabban Temesvár 1849-es ostromáról.

- Alanya „Szerencsétlen” Károlyként hivatkozik magára a feleségének írt utolsó levélben. Ön is annak látja?

- Igen, a halála miatt kétségtelenül. Ugyanakkor, amíg fivérei neve a történelem homályába veszett, Vécsey Károly emléke, még akkor is, ha sokan nem ismerik, példaként felhozható.

- Szokták mondani, hogy igazságtalan a történelem. Alátámasztja ezt gróf Vécsey példája?

- Igazságtalan is, meg nem is. Esetében igazságtalan a történelem, mert negyvenöt évesen meghalt, ráadásul kivégezték egy koncepciós per áldozataként. Ugyanakkor nem igazságtalan, mert egy olyan személyiségről beszélünk, akinek a példája identitásunkat, nemzeti kötődésünket erősítheti. Ennél szebben nehéz az emlékezetbe bekerülni.

- Számtalan legenda és anekdota kapcsolódik a katonai vezető nevéhez. Felidézne néhányat?

- Említenék egy olyan híresztelést, amely az édesapjához kapcsolódik. Semmi köze nem volt a valósághoz annak az állításnak, hogy a császárhű édesapja lobbizni próbált azért, hogy ne végezzék ki a honvéd vezérőrnagyot. Az viszont nem mendemonda, hogy több kortársa is a szemére hányta a régi vágású grófi családból való származását, amely idegen volt a forradalmi hadseregben. Mint ahogyan az sem, hogy a kedvesével, a leveleiben Linának becézett Duffaud Karolinával úgy kötött házasságot 1849. augusztus 15-én Soborsinban, hogy az asszony hitelt érdemlően nem tudta bizonyítani, hogy elvált korábbi házastársától. Mindazonáltal Damjanich és Bem támadásai viharos sebességgel bekerültek a köztudatba, és sajnos a történelemírás gyakran ezek alapján ítéli meg.

- Mi lehet az édesapjával kapcsolatos híresztelés eredője?

- Rosszindulat, nyilván arra számítottak, hogy apja közbenjár azért, hogy megkíméljék életét, vagy legalább golyó általi halál legyen a sorsa. Haynau azonban elhatározta, minden hadtestparancsnokra és afölötti beosztású katonai vezetőre kivégzés vár.