Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyarország jó időben kezdte újraépíteni védelmi iparát

Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: Horváth Sztaniszláv |  2024. május 10. 12:27

Magyarország jó időben és megfelelő stratégia mentén kezdte újraépíteni a védelmi iparát - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter május 10-én, pénteken a Hungarian Defense Industry Summit rendezvényén, a Bálna Honvédelmi Központban.

20240510hungariandefenseindustrysummitbalnahmur_HSZ-11

A miniszter emlékeztetett: a világ két éve közvetlen háborús veszélybe sodródott, a nagyhatalmak kiújuló világversengése gyökeresen változtatta meg a kormányok és az állampolgárok biztonsághoz fűződő viszonyát. Hozzátette: egyre több állam emeli a védelemre fordított kiadásait, Magyarország azonban már tavaly elérte a NATO által elvárt, GDP-arányosan 2 százalékos szintet. Mint mondta, Magyarország a 2010-es kormányváltás után felismerte a haderőfejlesztés fontosságát, és azt, hogy az nem létezhet önálló, a katonai szuverenitás szempontjából támaszt nyújtó védelmi ipar nélkül. Szalay-Bobrovniczky Kristóf rámutatott: ez azért is fontos, mert az exportpiacok elérésén keresztül ez az iparág a gazdaság motorjának új hengere lehet. Hozzátette, a cél az, hogy a GDP egyre nagyobb arányát termelje meg a védelmi ipar. Felidézte: mindössze néhány év alatt, szinte a semmiből jöttek létre a mára már működő, termelő védelmiipari gyárak. Zalaegerszegen készülnek a Lynx harckocsik, Kiskunfélegyházán kézifegyvereket gyártanak, Gyulán az Airbus helikopterek alkatrészei készülnek, Várpalotán lőszergyár épül, Kaposváron a Gidrán harcjármű integrációja folyik, az alapjárművet pedig hamarosan Győrben gyárthatják majd.

20240510hungariandefenseindustrysummitbalnahmur_HSZ-01

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a kormány kiemelt feladatának nevezte, hogy olyan körülményeket teremtsen, amelyekben a hazai vállalkozások mind nagyobb számban tudnak bekapcsolódni a védelmi ipari termelésbe.

A konferenciát szervező EuroAtlantic Zrt. alapító elnöke, Fellegi Tamás volt nemzeti fejlesztési miniszter köszöntőjében arról beszélt, hogy a 20. századból örökölt geopolitikai rend eltűnik, és helyet ad egy 21. századinak, amiben drámaian átalakul a hadviselés, gyökeresen új mennyiségi és minőségi követelményeket támasztva a védelmi ipar szereplőivel szemben. Jelezte: a 2020-as évekre megérett a helyzet a hadiipar és a mögöttes kutatói, innovációs és technológiai bázis átalakulására. Megjegyezte: fontos mérföldkő az európai védelmi stratégia elfogadása, aminek célja a hosszú évekig alulfinanszírozott, fragmentált európai védelmi ipar versenyképességének és felkészültségének megerősítése. Úgy vélte, a tagállamok és az EU védelmi készültségének növelése közvetlenül a NATO-t is erősíteni fogja.