Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Korszerű ügyvitel és információvédelem

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2018. augusztus 10. 13:44

Nagyon fontos, hogy jól működő, mindenkit kiszolgáló adminisztrációs rendszer jöjjön létre a Magyar Honvédségben, az emberek pedig értsék, használják, mindennapjaikba beépítsék az ügyviteli, információvédelmi szabályzókat – mondta dr. Böröndi Gábor vezérőrnagy augusztus 10-én, Budapesten, a katonai adminisztráció napja alkalmából tartott ünnepségen.

1599191440
A katonai adminisztráció napja alkalmából tartottak ünnepi állománygyűlést pénteken, a budapesti Petőfi Sándor laktanyában. A rendezvényen megjelent dr. Vezekényi Csaba, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért felelős helyettes államtitkára, illetve dr. Böröndi Gábor vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnökének koordinációs helyettese is. A katonai adminisztráció munkáját tíz évvel ezelőtt ismerték el önálló szakmai nappal.

Az ünnepségen először dr. Benkő Tibor és Korom Ferenc altábornagy köszöntőjét olvasták fel. A honvédelmi miniszter és a Honvéd Vezérkar főnök levelében felidézte Szent Lőrinc, a katonai adminisztráció védőszentjének életútját, mártírhalálát, és a szakterület nélkülözhetetlen fontosságát hangsúlyozta a honvédség életében. „Az ügyviteli feladatokat végző állomány számára mindig halmozott mértékű munkát és új kihívást jelentenek a változások. Ezek teljesítéséhez erőt adhat a szakterület jelentős hagyományokban gyökerező, gazdag szakmai kultúrája, valamint a szakállomány elöljáróik által is elismert példás szolgálata, pontos és megbízható munkavégzése" – írták, és köszönetet mondtak a szakterület teljes személyi állományának munkájáért. A további felelősségteljes munkavégzéshez erőt, egészséget és katonaszerencsét kívántak.

1599191440
Dr. Böröndi Gábor vezérőrnagy beszédében úgy fogalmazott: az ügyvitel nem öncélú, hanem arra szolgál, hogy megőrizzük azokat az okmányokat, amelyek alapján visszakeressük a múltat, fel tudjuk építeni a jövőt és megvédjük az információkat. Mint kiemelte, a honvédségben korábban is nagyon komoly hangsúlyt fektettek erre a területre, és a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program kapcsán is az ügyvitelre hárul az egyik legfontosabb feladat: olyan információk keletkeznek a rendszerben, amelyek emberek, illetve sok milliárd forintos tételek sorsát befolyásolják. Ha ezeket nem megfelelő módon kezelik, dolgozzák fel vagy tárolják, óriási károk érik a Magyar Honvédséget és Magyarországot.

A Honvéd Vezérkar főnökének koordinációs helyettese hangsúlyozta: az állomány példamutatóan végzi feladatait, a szakterület pedig fejlődik, ám a haderő egészében új szemléletre van szükség, amely az ügyvitelt is érinti. A Magyar Honvédség történelmi lehetőséget kapott arra, hogy újraszervezze önmagát, és korszerű, 21. századi hadsereggé váljon. Ehhez korszerű ügyintézési rendszerre van szükség, amelyben egyre inkább visszaszorul a manuális nyilvántartás, és elektronikus alapokon nyugszik. Mint Böröndi Gábor vezérőrnagy rámutatott, ennek kiépítése folyamatos, és a tárcánál, illetve a Honvéd Vezérkarnál már érzékelhető is.

1599191440
„A változás az önök tudásán, szakértelmén, tapasztalatain múlik. A cél, hogy jól működő, mindenkit kiszolgáló rendszer jöjjön létre, az emberek pedig ne féljenek az ügyviteltől, az ügyviteli szabályzóktól, az információvédelemtől, hanem értsék, használják, mindennapjaikba beépítsék ezeket" – szögezte le a vezérőrnagy, majd köszönetet mondott a szakterületen dolgozók áldozatkész, alázatos, a monotóniát jól tűrő munkavégzéséért, amiért megfelelő szakmaisággal működtetik a honvédséget.

Az ünnepség ezután elismerések átadásával folytatódott.

1599191440
Fotó: Dévényi Veronika