Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Közös életmentés, mesterfokon

Szöveg: Kovács Dániel |  2013. szeptember 11. 7:09

Szeptember tizedikén, délelőtt fél tizenegykor Szentes térségében lezuhant egy An−26-os típusú katonai repülőgép. A baleset helyszínén szétszóródott roncsok, gomolygó füst és vérző sebesültek sokasága fogadta a percek alatt kiérkező mentőket, tűzoltókat, a katonai és civil mentőcsapatokat. A mentésbe a magyar és román haderők helikopterei is bekapcsolódtak. Szerencsére azonban a „katasztrófában” senki nem vesztette életét, sőt a sérültek is csak szimuláltak − az alföldi város térségében zajlik ugyanis az idei, Cross Landing 2013 névre keresztelt, magyar−román kutató-mentő gyakorlat. 

Mélyrepülésben húz el egy Szenteshez közeli tisztás felett egy An−26-os katonai szállítógép − szemmel láthatóan valami nincsen rendben a vasmadárral… A személyzet leadja a vészjelzést, rádión közli, hogy kényszerleszállást hajt végre, majd megszűnik a kapcsolat a pilóták és a torony között.

A Cross Landing 2013 gyakorlat forgatókönyve szerint a Kecskemétről felszálló „Ancsa" személy- és teherszállítási feladatot hajt végre. A szentesi katonai gyakorlótér körzetében műszaki meghibásodás − egészen pontosan mindkét hajtómű leállása − miatt a pilóta kénytelen kényszerleszállást megkísérelni, de a repülőgép földhöz csapódik. Az öttagú személyzeten kívül a fedélzeten szállított személyek is megsérülnek, összesen tízen.

1595959808

A riasztás nemcsak a gép személyzetétől, hanem a szentesi gyakorlótéren éppen kiképzésen tartózkodó katonai alegységtől is befut az illetékesekhez. E gyakorlatnak ugyanis éppen az együttműködés az egyik célja, illetve a teljes, országos kutató-mentő híradási és beavatkozó szegmensek ellenőrzése.

A Magyar Honvédség és a román hadsereg mellett az érintett társszervek − azaz az Országos Mentőszolgálat, a Magyar Légimentő Nonprofit Kft., a HUNGAROCONTROL, az Országos Rendőr-főkapitányság és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság − is vizsgáznak a gyakorlaton. Méghozzá kitűnően, hiszen a katasztrófa után néhány perccel már érkezik is a segítség. Mentősök, katasztrófavédelmisek érkeznek, parancsszavak hangzanak el − kezdődik a mentés.

„Aki járóképes, induljon a mentőhöz!"  − hangzik a felszólítás, miközben egy katona rádión jelenti, hogy „2500 liter üzemanyag volt a gépen, de nem ég, csak füstöl". Mindenki szakszerűen végzi a dolgát. 

1595959809

Csakhamar megérkezik az MH 86. Szolnok Helikopter Bázisról felszálló Mi−17-es kutató-mentő helikopter is, hogy a többi résztvevővel együttműködve segítse a baleset helyszínének felkutatását, a sérültek mentését és ellátását, valamint a kárhelyszín felszámolását.

Mialatt a helikopter a műszeres és vizuális kutatást végzi, a tűzoltókhoz befut egy újabb segélykérés. Egy helyi lakos gyerekét horgászás közben találta el egy roncsdarab. Szerencsére most is mindenki tudja a dolgát, így nincs komolyabb baj.

Megérkezik az OMSZ mentőhelikoptere is, egyre több a segítő kéz, óraműpontossággal zajlik a sérültek ellátása. Néhány perccel később ismét rotorok zaja hallatszik: érkezik a román segítség, egy Puma mentőhelikopter száll le a magyar Mi−17-es mellett. A cél az, hogy minél előbb eljussanak a sebesültek a szentesi kórházba, ehhez pedig a lehető legtöbb légi járműre van szükség az útviszonyok miatt.

1595959809

A gyakorlat sikeres, az értékelés kiváló − derül ki már a sebesültek elszállítása után a szentesi repülőtéren. 

„Szerencsére nem volt még példa rá, hogy ezt a képességünket éles helyzetben is használni kellett volna, de fontos, hogy mindig készen álljunk, és rutinosak legyünk" − mondja el honlapunk kérdésére válaszolva Nagy János ezredes, a gyakorlat parancsnoka.

„A román−magyar határ mindkét oldalán, 100-100 kilométeres körzetben nyújtunk segítséget egymásnak, ezt gyakoroljuk minden évben, hogy katasztrófahelyzetben hatékonyan tudjuk egymást segíteni" − teszi hozzá a gyakorlatigazgató, Daróczi Endre őrnagy.

A műveletnek koránt sincs vége, szeptember 11-én egy román kárhelyszínen,  egészen pontosan  Szatmárnémeti repülőterén folytatódik.

1595959809

Fotó: Tóth László