Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kurd művész kiállítása nyílt meg a Stefánia Palotában

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2017. március 29. 18:37

Egy nemzetközi szinten is jegyzett kurd művész kiállítása nyílt meg március 28-án, kedden Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központ galériájában. Ismail Khayat különleges festett köveit és festményeit április 11-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

1596029731

A Kőre festett világok című kiállítás megnyitóján dr. Papp Ferenc ezredes, a HM Társadalmi Kapcsolatokat Koordináló Főosztály megbízott főosztályvezetője emlékeztetett, a magyar katonák Irak északi részén a pesmerga haderő felkészítésében és kiképzésében vesznek részt egy nemzetközi misszió keretében. Jelenleg a negyedik váltás szolgál a kurdisztáni misszióban, ami azt jelenti, hogy eddig összesen mintegy 600 főnyi magyar katona fordult meg, vagy dolgozik most is az országban. Hozzátette, a kurdokkal jó a katonák kapcsolata, amit jelez az is, hogy a helyi képzőművész alkotásai egy részét felajánlotta a Magyar Honvédségnek. Jelképes az is, hogy a mostani tárlat később vászonként használt köveinek egy része Magyarországról, míg a többi Kurdisztánból származik.

Az alkotásokat mindkét országban, tehát Irak kurdisztáni régiójában és Magyarországon is bemutatják; a látogatók a budapesti tárlatot április 11-ig tekinthetik meg.

1596029731

Vizi László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Kulturális Diplomáciai Főosztályának vezetője elmondta, a kiállítás jól illeszkedik az utóbbi időben megélénkült magyar-iraki kurd kapcsolatok és közös kulturális események sorába. „Egy kultúra nemcsak egy nemzet életében, hanem a nemzetek közötti baráti kapcsolatok építésében és az együttműködés előmozdításában is nagy fontossággal bír" – fűzte hozzá. Ugyanakkor fontos cél az is, hogy a kiállítással felkeltsék a Magyarországon nem túl ismert kurd kultúra iránti érdeklődést; kevesen tudják, de a kurd irodalom és képzőművészet nagyon gazdagnak számít. Ismail Khayat alkotásai, a tradicionális kurd színvilágot idéző, festett kövei erre pedig különösen alkalmasak – mondta. Hozzátette, hogy a művész már bemutatkozott Magyarországon, hiszen 2015-ben a miskolci Hermann Ottó Múzeumban is kiállították alkotásait.

Ismail Khayat 1944-ben született Kurdisztánban és 53 éve foglalkozik képzőművészettel. Az alkotó műveiből Párizstól Japánon át Oroszországig és Dél-Koreáig számos országban rendeztek kiállítást, és munkáit a magángyűjtők is kedvelik. Ismail Khayat, aki egyben az Iraki Művészeti Egyesületnek és az Iraki Művészeti Szindikátusnak is a tagja, a kiállításon elmondta: hálát érez, amiért a Stefánia Galériában mutatkozhat be a budapesti közönség előtt, és köszönetet mondott a magyar kormánynak a segítségért, amit az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni harcban nyújt.

1596029731



Fotó: Dévényi Veronika