Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Lehetetlen küldetés” a szentesi Tisza-parton

Szöveg: Szűcs László |  2008. március 26. 20:28

Kiképzési „nagyüzem” van Szentesen. A műszaki zászlóaljnál ugyanis a tél végén, a tavasz elején minden évben műszaki gépkezelői tanfolyamokat tartanak. Jelenleg három különféle kiképzés zajlik, egymással párhuzamosan.

Ha lenne kapuja a szentesi MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóalj Tisza-parton található vízi gyakorlótérnek, kis túlzással tán, de ki lehetne rá tenni a „megtelt" táblát. Hiszen egy időben két gépkezelői tanfolyam hallgatói állománya is itt végzi saját feladatát. S a foglalkozásvezetőknek bizony oda kell figyelniük arra, hogy ne zavarják egymás munkáját.

1595874630
Bár pillanatnyilag pontonos kiképzés nincsen, négy darab pontonelemet mégis vízre kellett tenni, hiszen a belőlük épített 80 tonnás hídkomp a tolóhajók gépkezelői állományának kiképzéséhez nélkülözhetetlen. Mindezt Polónyi Tibor hadnagytól, a foglalkozás vezetőjétől tudom meg, miközben a fiatal tiszt arra ügyel, hogy a hídkompot rendben elkössék a parttól. A vasszerkezetet a kiépített, betonozott lejárótól kicsit távolabb „úsztatják", s itt kikötve gyakorolják a tolóhajók rákötését. Vagyis a BMK–130M típusú tolóhajóban ülő személyzetnek az a feladata, hogy az összekapcsolt pontonokra a megfelelő helyen „rákössenek", hiszen valós feladat végrehajtásakor e hajókkal irányítják a vízen a hídkompot.

Normál körülmények között mindez egy kiképzett kezelő számára „rutinfeladat", ám most, az áradó és nagy sodrású Tiszán még az „öreg rókák" is megizzadnak, mire sikerül összekapcsolniuk a tolóhajót a pontonnal.
Az újoncok számára pedig szinte „lehetetlen küldetés" a feladat teljesítése. A kiképzők azonban ezúttal elnézőek, megelégszenek azzal, hogy az újoncok újra és újra megpróbálkozik a rákötéssel.

– A kiképzés célja kettős. A már korábban kiképzett, tolóhajó-kezelői állomány a négy hetes tanfolyam ideje alatt készülhet fel egy magasabb osztályos fokozat megszerzésére. A beosztásba újonnan került katonák pedig most szerezhetik meg a gépkezelői jogosítványukat – árulja el Polónyi hadnagy. Megtudom azt is, hogy ezúttal nemcsak a szentesi zászlóaljtól, hanem a debreceni lövészdandár műszaki alegységétől és Budapestről, tűzszerész és hadihajós zászlóaljtól is érkezett szerződéses katona a tanfolyamra. Akiknek természetesen nemcsak a hajók vezetését, hanem az alapvető szerkezettani ismereteket, a kisebb javításokat, a napi karbantartási munkálatokat, a vízi közlekedés szabályait, a zászlójelekre való tevékenységet és a különféle mentési módokat is el kell sajátítaniuk. Hiszen a négy hetes kurzust követő vizsgán ezen ismereteket is számon kérik tőlük.

1595874630

Eközben a kiépített lejárónál feldübörögnek a hatalmas dízelmotorok, s az egyik lánctalpas PTSZ–M lomha méltósággal a vízbe kúszik. A kétéltű monstrum fedélzetére a korábban aprólékos munkával rögzítettek egy Uaz típusú terepjárót, s a feladat szerint a kéttagú személyzetnek e szállítmányt kell most átjuttatnia a folyó túlsó partjára. A partról Haug Imre őrmester, a PTSZ-es gépkezelői tanfolyam foglalkozásvezetője nézi a vízen tartózkodókat. A Tisza nagy sodrása az ő munkájukat is nehezíti, de a lánctalpas kétéltű hamarosan megkapaszkodik a túlparton.

– A PTSZ kezelők számára hathetes a tanfolyam – tudom meg a fiatal tiszthelyettestől, akinek „fél szeme" a beszélgetés alatt is a folyót nézni, hiszen az Uazzal „megrakott" lánctalpas már elindult visszafelé. Az első két hét során az elméleti ismereteket és a legfontosabb technikai tudnivalókat sajátították el a tanfolyamra vezényelt katonák. A következő héten szárazföldi vezetési gyakorlatokat, majd az utolsó három hét során pedig a vízi vezetést terveztek az állomány számára. Haug őrmester szerint utóbbira azért kell több időt hagyni, mert az eszközök szárazföldi használatát minden helyőrségben lehet gyakorolni, vízi vezetési pálya viszont egyedül Szentesen van.

1595874631
A 196 órás gépkezelői tanfolyamra egyébként minden olyan alakulattól küldtek katonát, akik már rendelkeznek PTSZ-szel, vagy a közeljövőben rendszeresítik náluk a lánctalpas kétéltű harcjárművet. Szerencsére azonban nincsen „teltház", vagyis minden vezető legalább 7–8 üzemórát vezethet a tanfolyamot záró vizsgáig. S ez óraszám – a foglalkozásvezető szerint – elegendő ahhoz, hogy egy újonc kezelő a PTSZ biztonságos üzemeltetését, illetve alapvető hibaelhárítását elsajátítsa.

A harmadik gépkezelői tanfolyam nem a vízi gyakorlótéren, hanem a laktanya szomszédságában található kiképzési bázison zajlik. Itt a TMM–3 típusú, nehéz-hídrakó készlet kezelését gyakorolják a katonák – tudom meg Korom Ferenc törzsőrmestertől, a foglalkozás vezetőjétől. Egy készletben egyébként négy gép található, amelyek segítségével negyvenméternyi hidat lehet építeni. Sajnos azonban csak a 1,6–3 méter mélységű árkokat lehet áthidalni a tehergépjármű alvázra épített hadrakó készlet segítségével. A négy hetes gépkezelői tanfolyamra egyébként összesen 21-en érkeztek, mégpedig Debrecenből, Hódmezővásárhelyről, Székesfehérvárról és a szentesi zászlóaljtól.

További képek:

1595874631
1595874631
1595874631

Fotó: Szűcs László