Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lengyel-magyar: két jó barát

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2011. július 1. 11:21

„A lengyel és a magyar nép kapcsolata egyedülálló Európában, mély gyökerekkel rendelkezik. Ez a két nép sosem fogott fegyvert egymás ellen” – mondta Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára Balatonlellén, június harmincadikán. Mint ismeretes, hazánk ezen a napon adta át az Európai Unió elnökségét Lengyelországnak, így ennek tiszteletére a Balaton parti városban rendezett, négynapos Magyar Világtalálkozó első napja a lengyel-magyar barátság jegyében telt.

Ünnepélyes megnyitó beszédében az államtitkár felidézte a magyar és a lengyel történelem legfontosabb kapcsolódási pontjait, és méltatta a két ország töretlen és mély barátságát.

„Európában egyedülállóan működött a balatonboglári lengyel gimnázium, amelynek növendékei mindmáig ápolják ezeket a hagyományokat" – fogalmazott Fodor Lajos.

Roman Kowalski, Lengyelország magyar nagykövete beszédében kiemelte: „a Balaton déli partja Magyarország kis Lengyelországa." Ezzel arra utalt, hogy a Lellével szomszédos Balatonboglár a második világháború alatt sok lengyel menekültet fogadott be.

Az EU-zászló jelképes átadását követően Fodor Lajos megnyitotta Kertész-Bakos Krisztina fotóművész „Dicsőséges Tavaszi Hadjárat" című fotókiállítását. A képekkel kapcsolatosan kiemelte: a fotók olyanok, „mintha a 19. században készültek volna és mintha most is hallanánk a kardok csörgését és a lovak patáinak dobogását."

A lengyel-magyar barátság napjának záróakkordjaként a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem küldöttsége – köztük dr. Felházi Sándor mérnök ezredes, az egyetem Hadtudományi Karának dékánja, a rendezvény védnöke – koszorút helyezett el a balatonboglári lengyel-magyar barátság házánál található emléktáblánál.

Ezt követően konferencia keretében emlékeztek meg a magyar-lengyel kapcsolatokról.


 

(További képek a galériában!)

Fotó: A szerző felvételei