Szabadság napja a Somló-hegyen

Dr. Szarka Gábor megemlékező beszédében – dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter gondolatait tolmácsolva – kijelentette, hogy a Somló-hegy bevonult a magyar történelembe. Egy fiú innen nézte végig a szovjet hadsereg bevonulását Magyarországra: látta az utakon előrenyomuló harckocsikat, a lángba boruló falvak füstjét. Tudta: egy új korszak kezdődik el. Innen indult el a völgybe, hogy találkozzon a hódítókkal és vállalja azt a sorsot, amelyben az egész nemzettel osztozott.

De a szovjet megszállás beszivárgott a hétköznapi életbe is. Se szeri, se száma nem volt a hódítók erőszakoskodásainak, a kifosztott pincéknek és füstölőknek, megbecstelenített lányoknak és asszonyoknak. Így éltünk 40 esztendőn át.

A kabinetfőnök felhívta a figyelmet a húsz évvel ezelőtti időszak eseményeire és arra, hogy a legtöbbeknek elmaradt a nagy ünnep: a megszabadulás átélésének pillanata. Pontosabban keveseknek adatott meg. Ünnep helyett a ránk dőlő diktatúra romjaival, törmelékével bajlódtunk és magától értetődőnek vettük a rendszerváltoztatás eredményeit – pedig mindegyik csoda volt! Csoda volt, hogy szétesett a Gonosz birodalma. Csoda, hogy kivonult a szovjet hadsereg. Csoda, hogy létrejöttek az első szabad választások. Csoda, hogy kiépült a jogállam. Csoda, hogy a Kelet-Európai hullámverésből baj és veszteségek nélkül kerültünk ki.

Végezetül Szarka Gábor azt kívánta, hogy legyünk méltóak Antall József örökségéhez, a reánk hagyott küldetéséhez: a szabadsághoz, és egy összetartozásában erős, kemény munkájától virágzó nemzet képéhez.

Egyértelművé tette, hogy e felelősségnek közjogi korlátai ugyan lehetnek, lelkiek azonban soha. Mennyien fogadták határon innen és a szomszédos országokban szándékos értetlenséggel vagy esztelen gyűlölettel, mennyien vádolták nacionalizmussal és revizionizmussal Antall Józsefet azért, mert e területen is véget vetett a kommunizmus által használt kettős nyelv, a hazugságok és a ki nem mondott igazságok országlásának.

Pedig pontos megfogalmazása nem adott okot a félreértésekre: „Törvényes értelemben, a magyar közjog alapján minden magyar állampolgárnak, ennek a tízmilliós országnak a kormányfőjeként – lélekben, érzésben tizenötmillió magyar miniszterelnöke kívánok lenni."

Amit Antall József Mindszenty temetésén a hercegprímás Padányi-Bíró Márton, veszprémi püspökről írt sorait idézve felelevenített, saját életművére is igaz: „Partra szállott, révbe ért, felvonta vitorláját arról a zajló élettengerről, melynél nehezebb, keservesebb keveseknek jutott osztályrészül. Hibázott is, mert dolgozott, csak a tétlenek azok, akik egynél több hibát nem követnek el életükben. A szelek mérgét immár kiállta. Emlékezete él az örökkévalóság ormai, a múlandóság silányabb vizei felett. Az emlékéhez vezető utat nem veri fel a gyom. Emléke nem fél az idők mohájától. Eljön az idő, amikor hibái mellett erényeit is ismerik és emlékét becsülettel és híven őrzi az utókor" – zárta gondolatait a képviselő.

A jelenlévők megkoszorúzták a Szent István kilátó falán elhelyezett emléktáblát, csendesen beszélgetve emlékeztek a húsz évvel ezelőtti napra, melyet hosszú éveken keresztül oly sokan vártunk a lelkünk mélyén titokban. Emlékeztek egy politikusra, egy barátra, egy tanárra, akinek sikerült beleszólnia az általa oly hőn szeretett történelem menetébe.

(További képekért kattintson galériánkra!)

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária