Lövészárok-művészet

Hackney jól tudta, hogy ha tisztjei megneszelik tiltott hobbiját, hadbíróság elé kerül, legrosszabb eshetőségként még ki is végzik, példastatuálás gyanánt. Minden félelme ellenére mégis úgy érezte, hogy dokumentálnia kell mindent, amit lát, hiszen ez a háború teljesen másnak bizonyult, mint minden addigi, amiről az iskolában tanult.

Hogy ne bukhasson le, elsősorban csak olyankor fotózott, amikor csak barátai voltak jelen és azok az altisztek, akikben megbízott. Éppen ezért, a legtöbb képén ezek az emberek láthatók a kiképzés vagy épp harctéri pihenők közben.

Külön érdekesség az a lovas portré, amelyet közvetlen parancsnokáról, James Scott őrmesterről készített, hiszen a kép elkészültéhez gondos előkészítésre és óvatosságra lehetett szükség, hogy ártó szem ne láthassa. Az őrmesterről ez a fotó volt a legutolsó, ugyanis a gép elkattintása után két évvel, harc közben elesett.

A háborús hétköznapok bemutatásán túl az előkerült fotógyűjtemény legérdekesebb darabja mégiscsak az a kép, amelyet Hackney 1916-ban kapott el, a somme-i csata utolsó pillanataiban. Az addig rendkívül véres és könyörtelen harc egyszer csak abbamaradt, s kisvártatva fegyvertelen alakok jelentek meg a horizonton. A meglepődött brit katonák először fel sem fogták, hogy amit látnak, az egy egész német hadosztály, amint feltartott kézzel előmerészkedik lövészárkaiból, feladva a harcot. Talán az őrvezető sem tudta, hogy képe a történelem egy igazán különleges pillanatát örökítette meg, amikor is a 36. ulsteri lövészhadosztály megadásra kényszerítette a túlerőben harcoló németeket.

Történészek szerint a nemrégiben meglelt háromszáz(!) fotográfia csak egy része a George Hackney által készített képeknek, ám sajnos még közel kétszáz kép hollétéről nem tudni. Az előkerült gyűjtemény ismerete is csak annak köszönhető, hogy az 1977-ben elhunyt Hackney családja nemrégiben a néhai katona minden háborús naplóját és levelét az észak-írországi Nemzeti Múzeumnak ajándékozta.