Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyarország tavasza

Szöveg: Galambos Sándor |  2011. március 16. 5:11

Rendhagyó történelemórát tartott március 15-én a kecskeméti Cifrapalota Pávás termében dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára: határon túli magyar gyerekeknek mutatta be a Magyarország tavasza című kiállítást. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseinek relikviáiból összeállított tárlat Máday Norbert gyűjteménye, a maga nemében egyedülálló.

Sűrű programja volt dr. Simicskó Istvánnak az ünnep délutánján Kecskeméten: történelemtanárnak állt, részt vett egy fáklyás felvonuláson, megnézte a császári csapatok és a honvédek közti kézitusát a város főterén, este pedig a Bács-Kiskun megyei közgyűlés március 15-i központi ünnepségének keretében a Cifrapalotában megnyitotta a Magyarország tavasza című kiállítást.

A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára jóval a hivatalos programjának kezdete előtt megérkezett Kecskemétre, mert magánemberként is kíváncsi volt Máday Norbert egyedülálló gyűjteményére. A kiállítás tárlói közt Rosta Szabolcs, a megyei múzeumi szervezet igazgatója, Szabóné Bognár Anikó és a ritka relikviák tulajdonosa kalauzolták végig. Aztán megtöltötték a termeket a Felvidékről, a Bácskából és a Romániából érkezett diákok.

A rendhagyó történelemóraként indult beszélgetésbe a gyerekek is és a „tárlatvezető" is annyira belefeledkeztek, hogy majdnem lekésték a fáklyás felvonulás kezdetét.

Miközben a felvonulás résztvevői a polgármesteri hivatal előtt gyülekeztek, a Cifrapalota előtt már farkasszemet néztek egymással a honvédek és a császár katonái, amikor pedig a tömeg a közelükbe ért, megkezdődött a kézitusa. A közelharc most a magyarok győzelmével ért véget, az osztrákok parancsnoka átadta a kardját a honvédek hadnagyának, aztán a csapatok együtt, békésen bevonultak a Cifrapalotába.

tt Bányai Gábor, a Bács-Kiskun megyei közgyűlés elnöke köszöntötte a résztvevőket és elevenítette fel 1848/49 hőseinek emlékét, majd a határon túlról érkezett magyar gyerekek zenés, irodalmi műsora következett. Az estébe nyúló program végén pedig  Simicskó István megnyitotta a Magyarország tavasza című kiállítást.

A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a honvedelem.hu kérdésére elmondta: a terembe belépve szíven ütötte a kiállítás tárgyi gazdagsága, az 1848/49-es ereklyék sokasága.

„Ez az egyedülálló gyűjtemény egy dicső történelmi időszakra emlékezteti a látogatókat, amikor a magyarság képes volt összefogni és elementáris erővel kiállni az örök érvényű értékek, az emberi szabadság, a nemzet függetlensége mellett. A ma élőknek március 15-e azt üzeni, hogy nemet kell mondani a megalkuvásra, a gyengeségre, az igazságtalanságra, a rosszra, az elnyomókra" – mondta dr. Simicskó István.

A tárca államtitkára hozzátette: „az élet a hitre épül, az igazságkeresésre és a szabadságérzetre, ’48 emléke egy egészséges nemzeti önbecsülésre ösztönöz. Persze most nem az akkori kor két legerősebb hadseregével, az osztrákokkal és az orosz cár csapataival kell hadat viselnünk, más típusú kihívások korát éljük. A magyarságra leselkedő egyik veszély lehet például a globalizáció: ha nem figyelünk oda, elveszíthetjük a nemzeti kultúránkat, az önbecsülésünket, a nyelvünket. Erőt kell meríteni dicső elődeink példáiból, merni kell nemet mondani az igazságtalanságra, az elnyomásra, a gonoszságra. Jövőnket az igazságra, a hitre, a meggyőződésünkre és nemzeti öntudatunkra kell építenünk!"

„Szeretném, ha ezt a most itt lévő határainkon túlról érkezett gyerekek is megértenék! Legyenek büszkék a magyarságukra és tartsák meg a magyarságukat! Remélem, ez a kiállítás megerősíti őket abban, hogy igenis van értelme magyarnak lenni! A mostani kormány pedig lehetőséget biztosított számukra, hogy ne csak a szívűkben őrizzék a magyarságukat: felnőttként a magyar állampolgárságot is felvehetik majd" – fogalmazott Simicskó István.

(További képekért kattintson galériánkra!)

Fotó: A szerző felvételei