Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Makettcsodák és dobókocka a fedezékért

Szöveg: Kiss Dezső |  2010. október 21. 11:10

Kétnapos, a résztvevők és a látogatók körében egyaránt sikeres rendezvény házigazdája és társrendezője volt a hétvégén a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem. A Bolyai Makett Klub Egyesülettel közösen szervezett, IX. Bolyai Makettépítő Kupa Országos Kiállítás és Verseny a Díszteremben zajlott, az egyik tornacsarnokban wargames fesztivál volt.

A wargames olyan stratégiai játék, melynek során a játékosok különbféle katonai műveleteket hajtanak végre terepasztalon, többnyire saját maguk készítette eszközök és dobókockák segítségével. Játszhatnak valós történelmi csatákat éppúgy, mint elképzelt, filmvászonról ismert űrharcokat, vagy teljesen a jövőben játszódó fikciókat.

Ezen a rendezvényen nyolc közép-európai ország versenyzői küzdöttek. A szabadban olyan veteránautókat és eszközöket mutattak be a korhű öltözetben lévő vezetők és kezelők, amelyek minden bizonnyal megmozgatták néhány makettépítő fantáziáját. Lehet, a X., jubileumi versenyen már szerepelni is fog egy ilyen alkotás?

Már reggel sorok álltak a bejáratnál,

1595908878
résztvevők, látogatók közösen igyekeztek regisztrálni, illetve mielőbb bejutni a területre. Volt, aki csak szemlélődött, hosszasan elgondolkozva egy-egy autó, hajó, avagy repülőgép, esetleg jelenet fölött. Biztos, hogy nem csak annak tökéletessége, szépsége ragadta meg a látogatót, hanem annak a kitartása, szakmaszeretete és típusismerete is, aki a makettet, diorámát megépítette. Rengeteg munka, tudás és türelem van egy-egy ilyen apróságban! Voltak olyanok is, akik csak egy alkatrészt, tervet vagy eszközt szerettek volna beszerezni, őket makett-Mekka várta a díszterem oldalsó részein, illetve a folyosókon elhelyezett standoknál. Voltak, akik csak találkozni jöttek baráttal, megnézni, ő min dolgozott az elmúlt időben, tájékozódni, mik a trendek, az újdonságok. Meg voltak a rendezők, akik roppant lelkesen, sikeresen oldották meg a feladatukat, jó házigazdává téve ezzel a Zrínyit.

A két nap alatt mindösszesen több mint ezren látogattak el a kampuszra, magára a makett versenyre összesen 335 makettet neveztek be, közülük 132 kapott díjat. 26 alkotás érdemelt ki különdíjat, míg a gyerekek 30db makettet osztottak ki.

További képekért kattintson galériánkra!

Fotó: a szerző felvételei