Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tanácskoztak a V4-ek katonai érdekvédői

Szöveg: honvedelem.hu |  2010. október 21. 12:13

Erdőbényén került megrendezésre október 18. és 21. között a Visegrádi Négyek Csoport Katonai Érdekvédelmi Szervezeteinek 12. Konferenciája, melynek idei fő témáját a szolgálati nyugdíjrendszer képezte. A találkozón a résztvevők közös nyilatkozatot írtak alá.

A Honvédszakszervezet, a Lengyel Hadsereg Tisztikara Dékánjainak Konventje, a Szlovák Köztársaság Katonáinak Egyesülete, a Cseh Hadsereg Hivatásos Katonáinak Egyesülete képviselői azért gyűltek össze Erdőbényén, hogy megvitatssák nemzeti haderőik helyzetét, ezen belül is a katonák élet- és munkakörülményeinek alakulását az elmúlt egy éves időszakban. E témák közül is kiemelten foglalkoztak a katonák előmeneteli-, illetve illetményrendszerével, valamint a szolgálati nyugellátás kérdéseivel.

1595908878
Az eseményen – többek között – részt vett Emmanuel Jacob, az Euromil (Katonaszövetségek Európai Szervezete) elnöke, Bernhardt Gertz, az Euromil alelnöke, valamint Wim van den Burg, a holland AFMP/FNV elnöke is. Magyar részről Dr. Heiling Ottó, az Euromil ügyvezető elnökségének magyar tagja mondott megnyitó beszédet a konferencián. Mint fogalmazott, hazánkban a szolgálati nyugellátás rendszerét folyamatos támadások érték. Miután beszélt a magyar sajátosságokról, köztük a 25 év szolgálati idő utáni nyugállományba vonulási lehetőségről, majd a közelmúlt szakszervezeti demonstrációiról, az érdekvédelmi nézőpontról is képet adott. Elmondta, hogy a V4-ek katonai és politikai vezetői is folyamatosan tárgyalnak, így az sem elképzelhetetlen, hogy a téma napirendre kerül majd ezeken az egyeztetéseken is.

1595908878
A tanácskozáson október 20-án, az esti órákban fogadták el, majd írták alá a Visegrádi Négyek Csoport Katonai Érdekvédelmi Szervezeteinek közös nyilatkozatát. Magyar részről Czövek János, a Honvédszakszervezet főtitkára látta el kézjegyével az okiratot.

Az elfogadott nyilatkozat szövegét a cikk alján található linken tölthetik le. További információk a Honvédszakszervezet honlapján találhatók.

Fotók: Honvédszakszervezet