Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Makettverseny a szolnoki repülőtéren

Szöveg: Magó Károly zászlós |  2014. március 26. 7:26

A magyar makettezés egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező versenyét tartották az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis művelődési otthonában március 22−23-án.

A szolnoki katonai makettversenyek története az 1970-es évek elejéig nyúlik vissza, amikor Burai András nyugállományú őrnagy kezdeményezésére beindult a makettezés a Kilián György Repülőműszaki Főiskola szakszerelő-kiképző zászlóaljánál.

1595969159

Makettverseny a szolnoki repülőtéren

Aztán 1990-ben megtartották az első olyan makettversenyt is, amelyen már nemcsak a katonák, hanem a civilek is indulhattak. Kezdetben a város kulturális intézményeiben került sor a versenyekre, majd 2000 óta az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison tartják a rendezvényt.

Az elmúlt hétvégén immár a huszonnegyedik makettversenyt rendezték meg, amelyre több mint 350 makettet neveztek be Olaszországból, Romániából, Szerbiából és Magyarországról. A versenyzők négy korcsoportban (junior, serdülő, gyermek és felnőtt), valamint két ligában (felnőtt profi és felnőtt hobbi) indulhattak.

A látogatókat a makettkiállítás mellett repüléstörténeti emlékkiállítás, kutyás bemutató és a Szolnoki Repülőmúzeum várta, ahol hat gép kabinjába is be lehetett ülni.

Fotó: Singer Éva