Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Már megint a Petőfi laktanya…

Szöveg: Honéczy Júlia |  2015. augusztus 9. 16:30

Ezúttal a Pásztói Rendőrkapitányság gyermektábora érkezett látogatóba az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárhoz,  a Petőfi laktanyába. A gyerekcsapat kísérőikkel együtt betekintést nyerhettek a laktanya életébe, megismerkedhettek a katonák munkájával, és még fegyvereket is kézbe vehettek.

1595998514

A kis csoport először a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység (32. NHD) épületében ismerkedett meg a díszelgők feladataival, melyekről Tatár László törzsőrmester, a 32. NHD kiképző altisztje mesélt. Ezt követően a törzsőrmester a fegyverszobában mutatta meg fiataloknak a díszegység különböző fegyvereit és kardjait, melyekkel a katonák különböző díszelgő feladatokat, illetve gyakorlatokat szoktak bemutatni.

Ezután a Maléter Pál Rendészzászlóaljnál Siska József törzszászlós mesélt a katonai rendészet feladatairól, bemutatta fegyvereiket, majd a gyerekek itt is kézbe vehették a pisztolyokat és gépfegyvereket, sőt, még egy lövedékálló mellényt is felpróbálhattak. Az épület előtt pedig a rendészek autójába is beleülhettek és a jármű megkülönböztető jelzéseit is kipróbálhatták.

1595998514

Végül a telephelyen Fehér László törzsőrmester, a Támogató Zászlóalj rajparancsnoka segített a csapatnak beülni az A270-es terepjáró Mercedes, a Rába H14-es és a Rába ivóvízszállító teherautókba, miközben a járművek funkcióiról is beszélt.

A gyermektábor tagjai végül új élményekkel gazdagodva hagyták el a laktanya területét. Sőt, még ez a mondat is elhangzott az egyik kisfiú szájából: „Ez jobb volt, mint a rendőrségnél!"

Fotó: Singer Éva hadnagy