Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megérkezett a 44-es oldalszámú Gripen

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium |  2016. július 1. 12:17

Július 1-jén, pénteken 11:15 órakor érkezett meg Svédországból a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisra a Magyar Honvédség új, 44-es oldalszámú JAS 39D kétüléses Gripen repülőgépe. A légi eszköz annak a harcászati vadászrepülőgépnek a pótlására kerül a Magyar Honvédséghez, amely tavaly májusban leszállás közben súlyosan megrongálódott a csehországi caslavi katonai repülőtéren.

1596015979

Az új repülőgép a hazai légügyi hatósági eljárások lefolytatását követően áll hadrendbe.
A pótlólagosan beszerzett eszköz a Magyar Honvédség hadrendjében lévő JAS 39 Gripenekkel megegyező műveleti képességgel bír. Ezen túlmenően a kétüléses Gripen vadászgépek kiemelt szerepet töltenek be a repülőgép-pilóták harcászati kiképzése, illetve a jártassággal kapcsolatos ellenőrző repülési feladatok során.

A 2015 júniusában a kecskeméti repülőbázison kényszerleszállás közben megsérült repülőgép javítása előrehaladott állapotban van. Várhatóan ősszel történik meg az átvétele, amely után ismét a Magyar Honvédség rendelkezésére áll majd.

1596015980