Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megkezdődött a „Szentesi Fokos 2019” gyakorlat

Szöveg: MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred |  2019. június 2. 11:09

„Nemcsak érdekeink közösek, de együtt erősebbek is vagyunk!” – mondta Antal László ezredes, az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred parancsnoka június 1-én, szombat délelőtt a gyakorlat megnyitó ünnepségén Szentes főterén.

1599203649
A „Szentesi Fokos" gyakorlat a kijelölt résztvevők nem új megmérettetése, hiszen minden évben megrendezésre kerül. 2015-től kezdődően, azonban minden második évben nemzetközi együttműködéssel és környezetben hajtják végre. E mostani mégis unikum két szempontból is: első alkalommal az Amerikai Egyesült Államok haderejének 18-as Katonai Rendész Dandárja is részt vesz a feladatban, és ugyancsak először a gyakorlatra Szentesen és térségében kerül sor.

Fő célja a Közép-és Kelet Európai valamint a Fekete tengeri régió stabilitásának és biztonságának erősítése, illetve a résztvevő nemzetek katonai képességeinek demonstrálása.

A gyakorlat az Amerikai Egyesült Államok, majd Magyarország és végül a NATO zászló felvonásával kezdődött a reggeli órákban az ezred alakulóterén, majd ezt követően került sor az ünnepélyes megnyitóra Szentes főterén.

1599203649
A rendezvényen ünnepi beszédet mondott Glenn Schmick ezredes, a 18. Katonai Rendész Dandár parancsnoka, aki kiemelte a magyar féllel már eddig is meglévő jó együttműködést, mint a gyakorlat sikerének egyik zálogát.

A résztvevőket köszöntötte a város nevében Szirbik Imre polgármester is.

Az ünnepélyes megnyitót követően az érdeklődőket az MH5. Bocskai István Lövészdandár helyőrségi zenekara szórakoztatta térzenével, valamint lehetőség volt megtekinteni a technikai eszközök közös statikus bemutatóját is.

1599203650
Fotó: Janó Miklós őrmester, SSG Sokha Hou (US Army 18th Military Police Brigade)