Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megtették, amit kellett

Szöveg: Snoj Péter |  2014. december 18. 10:57

„Nagy öröm számomra, hogy elismeréseket nyújthatok át, mégpedig a Katasztrófaelhárításért Szolgálati Jelet, amit első ízben adományozunk katonáknak” – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter december 18-án, csütörtökön Budapesten.

1595984732

A Magyar Honvédségben új kitüntetésnek számító elismeréseket Hende Csaba azoknak a tatai és szentendrei katonáknak adta át, akik nem mindennapi helytállásról tettek tanúbizonyságot a közelmúlt időjárási viszontagságai között.
A hirtelen változó időjárás sok helyen megnehezítette a közlekedést, valamint A vezetékekre, oszlopokra fagyó ónos eső sokszor okozott kimaradásokat különböző szolgáltatóknál.

Az Antenna Hungária Zrt. − észlelve rendszerük leállását − rövid értekezés után a Magyar Honvédséget kérte fel a gyors és precíz segítségnyújtásra. A felkérés alapján az MH 25. Klapka György Lövészdandár és az MH Altiszti Akadémia kijelölt állománya Dobogókő felé vette az irányt, hogy speciális járműveikkel – BTR−80-as páncélozott csapatszállítókkal − feljuttathassák szakembereiket a Gerecse felügyelet nélküli adótorony és átjátszóállomáshoz.

1595984733

A katonák rendkívül veszélyes területen hajtották végre feladatukat, ugyanis az utakat számtalan kidőlt fa okozta úttorlasz borította.

A katonák és a katasztrófavédelmi szakemberek közös munkájának köszönhetően az adótorony hibáit pár óra leforgása alatt sikerült kijavítani.

A tatai és szentendrei katonák példás helytállását Hende Csaba honvédelmi miniszter hálával köszönte meg, és hangsúlyozta: „Nagyon büszke vagyok önökre, köszönöm, hogy megtették, amit kellett."

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária