Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megtisztították a sírokat

Szöveg: Mátyás Botond hadnagy |  2017. november 1. 14:50

Minden év októberének utolsó és novemberének első hete a kegyeleti emlékezés jegyében telik− így van ez idén is. Az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság (MH HFKP) állományából 15 katona vett részt hadisírgondozó munkán a napokban a Farkasréti temető volt katonai parcellájában.

A munkára valamennyien önként jelentkeztek, hogy a halottak napja közeledtével megtisztítsák elhunyt bajtársaik sírjait. A katonák számára ugyanis fontos a hagyományőrzés, amelynek egyik alappillére a hadisírgondozás, az elhunyt katonabajtársakról való méltó megemlékezés.

1596040608

A résztvevők összegyűjtötték a lehullott faleveleket, átfestették a sírfeladatokat, valamint kisebb kertészeti munkákkal szépítették meg a parcella területét.

1596040608

A munka után megtartott rövid megemlékezésen Demeter Attila alezredes mondott beszédet, majd Kálinger Roland őrnagy katolikus, illetve Nánai László őrnagy, protestáns tábori lelkész áldotta meg a sírokat. A résztvevők megemlékeztek azokról az elhunytakról is, akik korábban a parancsnokságon szolgáltak.

1596040609

Fotó: Kékesi Anna főhadnagy