Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Menetzászló a szegedi járás tartalékosainak

Szöveg: Snoj Péter |  2018. augusztus 20. 17:30

A Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő Egyesület menetzászlót adományozott a Szeged járási önkéntes területvédelmi századnak Ópusztaszeren, augusztus 20-án. A Szent István-napi ünnepi rendezvény keretében tartott ceremónián jelen volt Szpisják József dandártábornok, az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság (MH HFKP) parancsnokhelyettese is.

1599191898
A Csongrád megyei kormányhivatal által szervezett Szent István-napi ünnepség egész napos programjai mellett idén a katonák is felsorakoztak az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban.

A menetzászló átadását megelőzően dr. Juhász Tünde tartalékos ezredes, a Csongrád megyei védelmi bizottság elnöke és a helyi területvédelmi erők szemlélője köszöntőjében felidézte, hogy éppen egy évvel ezelőtt, itt, Ópusztaszeren hárman írták alá szerződésüket, amellyel elsőként vállalták a tartalékos szolgálatot a megyében. „Úgy éreztem, civilként nekem is segítenem kell a Magyar Honvédséget. Most, önökkel már több mint százan valljuk, hogy a haza szolgálata hazafias kötelesség" – mondta. „Az önkéntes területvédelmi tartalékosokhoz csatlakozni nagyon erős elkötelezettséget jelent. Aláírásunkkal azt fejezhetjük ki, hogy a mindennapi munkánk mellett a hazánkért is tenni akarunk." Mint fogalmazott, a tartalékosok alkotta közösségnek mától fogva jelképe, zászlaja is van, amely a bajtársiasságot, az összetartozást és közösségi szellemet fejez ki.

1599191898
Szilágyi Árpád, az adományozó egyesület elnöke megosztotta az ünnepségen jelen lévőkkel, hogy már édesapja is önkéntesként szolgált az első világháborúban, ő maga pedig az 1956-os forradalom és szabadságharc idején ragadott fegyvert az elnyomókkal szemben. Beszédében elmondta: nagy büszkeséggel gondol rá, hogy az Ópusztaszeren felsorakozott tartalékos században ott áll fia, Szilágyi Árpád Levente önkéntes területvédelmi tartalékos törzsőrmester is, aki folytatja a családi hagyományt: Magyarország védelmét.

1599191898
A menetzászló-adományozó ceremónia zárásául Hraska Gábor alezredes, az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság 3. előkészítő részlegének vezetője köszönőbeszédében aláhúzta: történelmünk során a katona élete árán is megvédte a zászlót, hiszen arra esküdött fel, annak elvesztése az alegység becsületének megsemmisülése is volt. „A szegedi járási önkéntes területvédelmi tartalékos század életében éppen ezért nagy jelentőséggel bír a mai nap. Hálával és köszönettel tartozunk Szilágyi Árpád úrnak, és a Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő Egyesületnek, hogy vállalva az anyagi terheket, megtisztelő módon menetzászlót adományoztak az alegység részére."

A Szent István-napi ünnepi rendezvényen a Magyar Honvédség több alakulata is bemutatkozott, így például az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonái, eszközei és helyőrségi zenekara, valamint az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred szakemberei. A katonai pálya iránt érdeklődők pedig minden kérdésre választ kaphattak az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság toborzópontjánál.

1599191898
Fotó: a szerző felvételei