Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mesterlövészek célkeresztjében

Szöveg: Antal Ferenc |  2013. június 10. 7:21

Három napra a mesterlövészeké volt az ORFK Budatétényi, valamint a Magyar Honvédség Táborfalvai Lőtere, ahol a magyar rendőrség és a Magyar Rendészeti Sportszövetség tizenkettedik alkalommal rendezte meg a már hagyományosnak mondható Rendőri és Katonai Mesterlövő Világkupát. Az izgalmas megmérettetés egyik napjába a honvedelem.hu is bepillantott.

Lövészetre éppen nem ideális, hideg, szeles, esőre hajló idő köszöntötte a mesterlövész világkupa második napjára érkező specialistákat Táborfalván. A lőtérre vezető úton mindenütt szigorú biztonsági intézkedések jelezték: a legjobbak érkeznek ma Táborfalvára. Noha a nehéz, felázott terepen beérkező – versenyzőket szállító – buszok keményen küzdöttek a homokos talajjal, a lövészek jó kedélyűen hagyták el a járműveket.

Pintér Ferenc alezredes az MH 25/88 Könnyű Vegyes Zászlóalj parancsnokhelyettese a kezét dörzsölve köszöntötte stábunkat, az arcán látszott, meglepetés készül. Mint mondta: ez az első alkalom, hogy a Magyar Honvédség szervezőként is bekapcsolódik a versenybe. Ezzel pedig egy olyan szakmai plusszal járultak hozzá a megmérettetéshez, amivel valóban lehet mérni azokat a képességeket, amelyek nem hétköznapiak.

1595955521

Közben az eligazításon a terepasztal köré gyűlő mesterlövészek hatalmas, színes masszává olvadtak. A legtöbben érdeklődve figyelték az elhangzottakat, mások fegyvertokjaikkal bíbelődtek, vagy leheveredtek a domboldalba. Hiába, az ő gyakorlóik jobban szigetelnek, mint az egy emberként didergő sajtósoké… – gondoltam.

Tehát akkor min is múlhat egy pontos lövés? – tettem fel a kérdést.

„Célnak megfelelő puska, céltávcső, lőszer és álcázás…, na és persze a ruházat.

És egy adag szerencse sem árt" – válaszolt kérdésemre Simonyi Ottó rendőr alezredes, majd hozzátette: Több tízezer lövésnek kell lennie a kézben, hogy egy mesterlövész gyakorlatilag zsigerből hajtsa végre a feladatokat. Emellett a lövésznek ismernie kell a szelet, a terepet, a fegyverét, lőszerét, távcsövét, és ezeket gyakorlatilag gondolkodás nélkül kell tudnia használni.

A lövészek szépen komótosan szedték elő felszereléseiket, majd csoportokra osztva elindultak végrehajtani a számukra rutinnak mondható feladatokat.

Amíg Csajbók József főtörzsőrmester összegyűjtötte a rábízott sajtósokat, addig az egyik sátor fedezékében köszönetet mondtunk a logisztikusoknak, akiknek hála, egyenlőre nem áztunk bőrig.

1595955521

„Amit ide kiszállítottunk, felállítottunk, készleteztünk, az hat teherautónyi anyag" – mondta Vidra Zoltán zászlós, az MH 25/88 Könnyű Vegyes Zászlóalj logisztikai század vezénylő zászlósa, aki a teljes logisztikai biztosításért felelt. Hozzátette: a versenyről szóló első információk beérkezését követően – több mint egy hónappal az esemény előtt – azonnal mozgósították a logisztikai háttérerőket, majd a helyszíni szemlét követően kitelepültek.

Közben kis csapatunk megindult, hogy megszemlélje a végrehajtási pontokat. A táborfalvai dombok között visszhangzó éles dörrenések jelezték: nem járunk messze a céltól.

Lövészetvezetők, katonák és rendőrök álldogáltak a különböző biztosítási pontoknál, cb-rádióikon állandóan kapcsolatot tartva egymással. Amíg a mesterlövészek első csoportja halálos nyugalommal sétálgatott a fűben egymás mellett sorakozó fegyverei mellett, addig társaik küzdöttek a célokkal.

Szabó Zoltán rendőr alezredes, az ORFK Rendészeti Kiképző Központ lőkiképzője elmondta: Minden évben igyekeznek meglepni a versenyzőket egy-két olyan feladattal, ami új, másabb jellegű, mint az előző években. Ugyanakkor a versenyzők igénylik, hogy legyenek a visszatérő, klasszikus feladatok is. A feladatok közt szerepelt egyéni-, és csapatversenyben 25-30 szituációs lőgyakorlat végrehajtása, a lőtávolságok pedig 20 métertől 700 méterig terjedtek.

1595955521

A gyakorlatokat különböző, a valós élethelyzeteknek megfelelő, azokhoz alkalmazkodó nehezítésekkel kell elvégezni, mindenkor a meghatározott időn belül.

Ezekre pedig bőven akadt példa a nap folyamán. Miután megküzdöttünk a vizesárkokkal, megnézhettük, hogy is néz ki egy katonai járműről történő tűzmegnyitás.

A lövést egy terepjáró, és egy BTR harcjármű fedélzetéről kellett leadni. Ha nem is láttunk olyan messzire, az időnként megkonduló célok több tíz méterről is jelezték a találatot.

Majd újabb dagonyázások közepette értük el a következő helyszíneket, ahol már kissé gondterheltebb arcokkal is találkoztunk. Nem csoda, hiszen ezeken a helyeken már valódi, extrém helyzetekről gondoskodtak a szervezők. A lövészeket ugyanis fény és hanghatások igyekeztek megzavarni – több-kevesebb sikerrel.

A felsoroltakon kívül természetesen rengeteg bonyolult versenyszám volt, ahol a versenyzőknek igen keményen helyt kellett állniuk mind találékonyság, kitartás és fizikai erőnlét tekintetében. A szervezők pedig idén is mindent megtettek annak érdekében, hogy a versenyszámok mindegyike érdekes és kellőképpen nehéz is legyen a biztonságos határokon belül.

1595955521


Fotó: Rácz Tünde