Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Rekordszinten tetőzött a Duna Budapesten

Szöveg: honvedelem.hu |  2013. június 10. 6:00

Vasárnap este elérte a fővárost a dunai árhullám tetőpontja. A gátakon továbbra is megfeszített küzdelem zajlik, több ezer katona is közreműködik a védelmi feladatokban. Folyamatosan frissülő összeállításunkban mi is nyomon követjük az eseményeket. (Frissítve: 20:32-kor)

20:32

A székesfehérvári MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred Kalocsára vonuló katonáit Kisapostaghoz rendelték gátmegerősítésre. Feladatuk a két soros homokzsákból épített gátból három soros gátat építeni, a környéken lévő házak és nyaralók megóvására.

20:18

A szolnoki MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj Bajára vezényelt katonái holnap reggelig a Petőfi-szigetnél a nyári gátat erősítik a hódmezővásárhelyi katonákkal és a helyi tűzoltókkal együtt.

18:43

A Duna déli szakaszain négy bázislaktanyát alakítanak ki

Az ár levonulásával a Magyar Honvédség is megkezdte erőinek délre csoportosítását. A Duna bal partján Kalocsán és Baján, a jobb parton Székesfehérváron és Decsen lesz bázislaktanya.

Győrben az összes folyón megkezdődött az apadás, ennek megfelelően a katonai jelenlét folyamatosan csökkenhet a térségben. Jelenleg 300-an dolgoznak a gátakon Győr környékén, de kedd reggelre már csak 250 katonát kértek a vízügyes szakemberek. Így délután a hosszú, autóbuszokból és teherautókból álló konvojjal több mint kétszáz katona indult el a győri laktanyából. Útközben viszont a Fejér megyei Kisapostagra kérték a katonák segítségét az árvízi védekezéshez. Ők feladatuk elvégzése után innen indulnak majd a Kalocsára települt bázisra.

A már meglévő helyszíneken túl Ráckevéhez is további száz katonát vezényeltek ki árvízvédelmi munkálatokra hétfő délután.

18:00

Báta: Orbán Viktor miniszterelnök találkozott az árvízvédelmi munkálatokban részt vevő katonákkal.

1595955508


(fotó: facebook)

17:50

Vasárnap este érkeztek meg Kalocsára, hétfőn pedig már ki is vezényelték Bajára, árvízvédelmi munkálatokra a szentesi 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, az MH Légijármű Javítóüzem és az MH 25/88 Könnyű Vegyes Zászlóalj katonáit.

1595955508

17:45

Az MH Logisztikai Ellátó Központ Budapest XVI. kerületi laktanyájában vezetési pontot hozott létre az árvízi védekezési feladatok megkezdésekor. Innen koordinálja, irányítja és szervezi az ellátandó alakulatok felé az anyagkiadásokat és a személyi mozgásokat, biztosítja az árvízi védekezésben résztvevők részére a szükséges logisztikai támogatást – az állomány pihentetésére szolgáló fektető anyagokat, ruházatot, az élelmezést és a szükséges műszaki eszközöket.

A szentesi MH 37. II. Rákóczi Ferenc műszaki ezred részére például csónakmotorokat, az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred részére pedig csizmás védőnadrágokat adtak ki.

Az MH LEK két helyőrségében, Budapesten és Kalocsán egyidejűleg, két bázislaktanyát alakítanak ki. Budapesten a XVI. kerületi Újszász utcában az MH ÖHP alá tartozó alakulatok 250 főnyi, a védekezésben résztvevő katonáját helyezték és látják el.

Kalocsán, a Miskei úti laktanyában is berendezték a bázist több száz fő elhelyezésére, a hozzá tartozó logisztikai technikai háttérrel együtt.

17:36

Már az utómunkálatok folynak a hadikikötőben

Bár csak hajnalban tetőzött az árvíz Budapesten, kora délután már az utómunkálatokat végezték az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred katonái az újpesti hadikikötőben. A kikötő árterületre épült, így bőven volt dolguk a szolgálatot teljesítő katonáknak az elmúlt napokban, és a szentesi MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred katonáinak segítségére is szükség volt.

Emellett a hadihajósok folyamatos készültségben vannak, hiszen ha a védekezési vonal szakaszán elszigetelődik egy terület, azonnal indulniuk kell. Két rohamcsónak, és legénysége folyamatosan dolgozik, tegnap Nagymaroson szállítottak homokzsákot autóval megközelíthetetlen helyekre, ma Pilismaródon vesznek részt a védekezésben. Szerencsére a kikötőben egyre kevesebb a munka, a Duna folyamatosan apad, már csak a homokzsák-falon átszivárgó vizet kell folyamatosan szivattyúzni, illetve folyamatosan figyelni a gátakat, nehogy a víz csuszamlást okozzon.

1595955508

(fotó: Galovtsik Gábor)

17:28

Hétfőn, a kora délutáni órákban visszaérkezett az MH Pápa Bázisrepülőtérre az az 50 katona, akik a múlt hét kedd óta kint voltak a gátakon. Fáradtak, megviseltek, de jól vannak. A visszatérőket  Gangler László ezredes, az alakulat parancsnoka fogadta és köszönte meg mindazt, amit az árvízvédelmi feladatok során tettek. Másfél órával később egy újabb konvoj – 50 pihent katona – indult útnak az árvízre.

1595955509

(fotó: MH Pápa Bázisrepülőtér)

17:22

A székesfehérvári MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred Alföldi Híradó és Informatikai Főközpontja leváltotta a június 4-e óta dolgozó katonáit Győrújfalunál. Feladatuk szombat reggel hat órától az árvízi védekezés során újonnan épített gátszakasz támfalas megerősítése volt. Mivel a gát mellett lévő szervízút is teljesen elázott, így 200 méteres szakaszon a 10 kilogrammos zsákokat kézi erővel, csatárláncban adogatták mintegy hat-nyolc órán keresztül.

1595955509

(fotó: MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred)

17:06

Súlypontáthelyezés Győrújfalun

Hétfő, késő délután. Tűzoltók, önkéntesek, rendőrök ebédelnek Győrújfalun a gátak közelében – katonai sátor alatt, katonai gulyáságyúban főtt levest esznek, viszonylagos nyugalomban. Megkezdődött a lassú apadás, a legnagyobb veszély már elmúlt, hátradőlni azonban nem lehet. Néhány száz méterrel az ebéd helyszínétől győri katonák dobálják a homokzsákokat a gát tetejéről a gát aljára. Erre azért van szükség, hogy a súlyos zsákok ne nyomják már az átázott gát víz felőli tetejét, viszont a szárazabb oldalon elkél még a megtámasztás.

„A vízszint csökkenése miatt van szükség erre a súlypontáthelyezésre. Én szombat reggel kezdtem a munkát egy nagyon jó csapatban. A helyiek sokat segítenek, ellátnak minket mindenféle finomsággal. Külön örülök, hogy befogadott ez a csoport, mert én a hétköznapokban nem velük, hanem az ezredtörzsben dolgozom" – nyilatkozta a honvedelem.hu helyszínen tartózkodó tudósítójának Ferenczy Hantó Andrea zászlós, az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred, a jogi főnökség dokumentáció kezelője.

A rendkívüli helyzet persze a kiképzési feladatokat is jelentősen átírta. Dani Tibor főtörzsőrmester, az ezred egyik támogató ütegének beosztott altisztje éppen Szentesen tartózkodott EUFOR-kiképzésen, amikor jött a riasztás.

„Pénteken két órát kaptunk arra, hogy hazamenjünk és aztán indultunk is a gátra. Tegnap délután volt a legforróbb a helyzet, akkor megrepedt a gát. Négy órán át folyamatosan raktuk a homokzsákokat, de a veszélyt sikerült elhárítani. Fizikailag jól bírom a munkát, nincs semmi probléma" – mondta a főtörzsőrmester.

1595955509

(fotó: Kálmánfi Gábor)

16:47


Miniszteri látogatás Szigetmonostor védőinél

Szigetmonostor védelmezőinél járt Hende Csaba honvédelmi miniszter június 10-én. A Pest megyei településen – ahogy a honvédelmi tárca vezetője fogalmazott – a veszélynek még egyáltalán nincs vége. Továbbra is nagy erőfeszítések várnak a katonákra és nem lankadhat a figyelmük. De ahogy eddig is, katonáink ezután is helyt fognak állni a gátakon.

1595955510

(fotó: Dévényi Veronika)

16:41


Videó: Munkában az MH 54. Veszprém Radarezred katonái Sződligeten.

Az Ön böngészője nem jeleníti meg a beágyazott
tartalmat…


16:35


Egymást és a gátat választották

Mint arról a honvedelem.hu is beszámolt, az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred két katonája, Füsi Csaba zászlós, első légvédelmi rakétaosztály vezénylő zászlósa, és Miletics Andrea főtörzsőrmester, az egészségügyi központ szakasszisztense a gáton kötöttek házasságot. Az ifjú párral épp a győri laktanya előtt futottunk össze ma délután és jellemző módon a hatalmas médiaérdeklődésre, éppen interjút adtak az egyik kereskedelmi televízió csatornának. (A sokadikat, tegyük hozzá gyorsan.)

Noha ők eredetileg nagyon szerény létszámú esküvőt terveztek volna, történetüket már nagyon sokan ismerik.

Esküvő a gáton – címnek nem rossz, de a történtek lényege mégis talán az, hogy noha Kovács Ferenc mérnök ezredes, az alakulat parancsnoka a házasságkötési ceremónia idejére eltávozást engedélyezett a két katonának, ők azonban mégis a gáton maradtak…

1595955510

(fotó: Kálmánfi Gábor)

16:08


Indulás Kalocsára

Kora délután hosszú, autóbuszokból és teherautókból álló konvojjal, 208 katona indult el a győri laktanyából a Kalocsán települt ideiglenes bázisra. Győrben az összes folyón megkezdődött az apadás, így a katonai jelenlét folyamatosan csökken. Jelenleg 300-an dolgoznak a gátakon a térségben, de reggelre már csak 250 fő katonát kértek a vízügyes szakemberek.

1595955510

(fotó: Kálmánfi Gábor)

15:49

Napi helyzetjelentés Nosza Vilmos ezredestől, a Katonai Operatív Törzs ügyeletes vezetőjétől. A rádióinterjú itt hallgatható meg!

Az Ön böngészője nem jeleníti meg a beágyazott
tartalmat…

15:35

Sződligeten vettek részt az árvízvédelmi munkálatokban az MH 54. Veszprém Radarezred katonái.

1595955511

(fotó: MH 54. Veszprém Radarezred)

15:29


A Duna teljes szakaszán riasztás van érvényben a zivatarok miatt

A Duna teljes szakaszán riasztás van érvényben; az ország számos térségében első-, illetve másodfokú a riasztás a heves zivatarok, illetve felhőszakadás miatt – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelző osztálya hétfő délután az MTI-vel.
Az Esztergomi kistérségtől a déli határig narancssárga, vagyis másodfokú a riasztás.
A heves zivatarok miatt az éjfélig szóló figyelmeztető előrejelzés szerint Győr-Moson-Sopron és Vas megyékben elsőfokú, az ország többi területén másodfokú a riasztás. Emellett a várható felhőszakadás miatt az egész országban elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
Estig a zivatarokat jégeső, viharos, óránként 60-80 kilométeres szél és felhőszakadás kísérheti. Esetenként 30 milliméternél több eső is hullhat – írták.
Olyan heves zivatarra is számítani lehet, amelyet 90 kilométer/órás szél, és jégeső kísérhet.
Heves zivatarok a legkisebb eséllyel Győrtől nyugatra alakulhatnak ki, de teljesen kizárni ott sem lehet őket – tették hozzá.

(MTI)

15:14

A HM Zrínyi Katonai Filmstúdió tevékenyen részt vesz a katasztrófahelyzet miatt vasárnap indított Árvíz FM munkájában. A stúdió munkatársai folyamatosan készítenek interjúkat, tudósításokat az árvízvédelemben részt vevő katonákkal. Az elkészült beszélgetéseket az Árvíz Fm frekvenciáin hallhatják, valamint meghallgathatják a www. honvedelem. hu oldalon.

1595955511

(fotó: Tóth László)

14:40

Légi felvételek az áradó Dunáról.

1595955511

(fotó: Bernárdt Viktor)

14:09


Az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Szentendrén árvízvédelmi feladatot végző aktív és önkéntes tartalékos katonái három században, 12 órás váltásban teljesítik feladatukat Dunabogdányban. A katonák felkészültek a több napos munkára, ezért az önkormányzat felajánlotta a település tornatermét, ahol pihenőt alakítottak ki számukra.

1595955511

(fotó: Ifju Tímea főhadnagy / MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság)

14:03

Az árhullám levonulása után is bőven van feladatuk a Dunakanyarban árvízvédelmi feladatokat ellátó honvédeknek. A lassú apadást a gátakon felbukkanó buzgárok kísérik. A katonák az MH Altiszti Akadémia Duna felőli oldalán erősítik a gátat.

1595955512

(fotó: Konkoly Dávid)

13:44

Az MH 93. Petőfi Sándor vegyivédelmi zászlóalj Kalocsára kirendelt erői vasárnap estétől biztosítják a helyszínen az árvízi védekezésben résztvevők mosdási lehetőségét.

13:22


Az MH Katonai Közlekedési Központ ma is folyamatos személyszállítást végez Pilismarót és Csobánka között, emellett Budapestről Szigetmonostorba és Kalocsáról Bajára is indítottak katonákkal teli buszokat. Győrből még ma délután két PTSZ-M lánctalpast szállítanak Bátára.

12:56

A szolnoki MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj búvár és könnyű vízi mentő csoportja ma is Pilismarótnál dolgozik.

12:53

A szentesi MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred mellett az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, az MH Légijármű Javítóüzem és az MH 25/88 Könnyű Vegyes Zászlóalj katonái is megérkeztek Bajára, hogy részt vegyenek az árvízi védekezésben.

12:45

A várpalotai Bakony Harckiképző Központ Tatára útba indított munkacsoportja, melynek tagjai napok óta (éjjel is ) részt vesznek az árvízi védekezésben.

1595955512

(fotó: Szausev Xénia / MH Bakony Harckiképző Központ)

12:39

A Magyar Honvédség Légijármű Javítóüzeme Dunakeszin és Kalocsa környékén vesz részt az árvízvédelmi munkálatokban.

12:23

A megáradt Duna Budapesten az Országházból fotózva június 10-én. A fővárosban 887 centiméter a folyó vízszintje, ez 4 centivel alacsonyabb a tetőzéskor mért rekordértéknél.

1595955512

(fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

12:10

Segít(s)ünk! Az árvízzel kapcsolatos hírek, felhívások, segítségre szoruló családok, háziállatok, elakadt járművek térképe itt található.

11:49

Vízállás-előrejelzés a Duna magyarországi szakaszán, június 10, hétfő.

1595955512

(fotó: MTI)

11:44

A buzgárok és a fakadóvizek felderítése és elhárítása a feladata a hétfői „nappali műszakban" a Margitszigeten dolgozó önkéntes műveleti tartalékos katonáknak és honvéd tisztjelölteknek. Jelenleg 120 egyenruhás dolgozik a szigeten, együttműködve a katasztrófavédelmi szakemberekkel, a tűzoltókkal és a vízügyesekkel. Mint megtudtuk, mindezek mellett arra is figyelniük kell a szigetet körbevevő, homokzsákokból épült gáton jelentkező szivárgásokat is.

1595955513

(fotó: Hajós Dezső)

11:35

Első a logisztikai biztosítás

Az MH Logisztikai Ellátó Központ Inkurrencia Raktárbázis Kalocsa Miskei úti laktanyájában ma a szentesi és hódmezővásárhelyi szakácsok készítik az ebédet: sertéspörkölt lesz pirított tarhonyával, ecetes uborkával.

1595955513

(fotó: Tomena Gábor őrnagy / MH Logisztikai Ellátó Központ)

11:31

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 1800 katonája továbbra is 8 és 12 órás váltásokban tölti és pakolja a homokzsákokat a Duna Esztergomtól Kalocsáig terjedő szakaszán. Hétfőn több száz embert, 4 PTSZ-M lánctalpas kétéltű szállítójárművet, rohamcsónakokat és más technikai eszközöket csoportosítanak át Győrből Kalocsára.

Az ideiglenesen kialakított bázison ott vannak a dandár egészségügyi, logisztikai és élelmezési szakemberei, a dandár búvárcsoportja és a rohamcsónakokat kezelő katonái pedig egyelőre Győrben állnak készenlétben a következő bevetésre.


11:18


Videó: homokzsák akasztás közelről.

 

Az Ön böngészője nem jeleníti meg a beágyazott
tartalmat…


11:03

Eligazítást tartanak a székesfehérvári MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred átcsoportosítási parancsra váró, készenlétben lévő katonáinak, akik péntek éjjel érkeztek vissza 72 órai gátépítési munka után.

1595955513

(fotó: MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred)

11:00

Pilismarót térségében egy nyúlgátat építünk, amelynek célja az üdülőövezet megvédése – mondta el a honvedelem.hu helyszínen tartózkodó tudósítójának Böröndi Gábor dandártábornok, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka.  A térségben debreceni, tatai, szolnoki katonák dolgoznak folyamatosan. A búvárok éjjel-nappal figyelik a gátat, a fóliaszakadásokat kijavítják. A vízügyi szakemberek szerint még két napot kell kitartani, ha addig megáll a gát, akkor várhatóan nem lesz probléma.

1595955513

(fotó: Rácz Tünde)


10:56

Esztergom külvárosi részén 12 órás váltásokban teljesítenek szolgálatot az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonái. Ottjártunkor a helyiek kávéval és aprósüteménnyel kínálták a katonákat, akik egész nap a Visegrád felé vezető 11-es főút mentén erősítették, valamint figyelték a gátat.

A külső védőfólia sérülése miatt a gát vasárnap elkezdett ázni, de a katonák erre is fel vannak készülve. Folyamatos, de lassú apadás tapasztalható, jelenleg nyugodt a környék!

„A helyiek nagyon örülnek a katonák jelenlétének, egy kedves öreg hölgy megjegyezte: ő akkor nyugodt, ha a debreceni katonákat meglátja az utcában" – mondta el a honvedelem.hu helyszínen tartózkodó tudósítójának Pogácsás Krisztián főhadnagy, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár egyik századparancsnok-helyettese.

1595955514

(fotó: Rácz Tünde)

10:51

„Tát községben a MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonái védekeznek, jelenleg is a futballpálya mellett álló gátszakaszon bordaépítési feladatokat hajtanak végre. A katonák folyamatosan dolgoznak, mivel kisebb szivárgások jelennek meg folyamatosan, és félő, hogy a gátsor beborul.
Ami jó hír: a tetőzés már lement, és most már apad a Duna" – mondta el a honvedelem.hu helyszínen tartózkodó tudósítójának Szeleczki György őrnagy, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár helyi munkacsoportjának csoportvezetője.

1595955514

(fotó: Rácz Tünde)

10:12

Nagy dunai árvizek (1838-2006)

 

1595955514

(MTI)

09:31

Az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred katonái visszatértek Nagymarosról pihenőre. A Hadikikötőben bár a tetőzést követően 3 centimétert apadt a Duna vízszintje, és most 888 cm, tegnap éjszaka még 600 db zsákkal erősítették a gátat.

09:02

Orbán Viktor: stabilak a fő védvonalak Budapest alatt

Stabilak a fő árvízi védvonalak Budapest alatt Orbán Viktor tájékoztatása szerint. A miniszterelnök hétfő reggeli sajtótájékoztatóján a tassi zsilipet, Bátát, Kisapostagot, Baját és a dunaföldvári híd környékét sorolta a fővárostól délre eső dunai veszélypontok közé.

A hétfői nap a súlypontáthelyezés napja az árvízi védekezésben: a főváros is túl van a Duna tetőzésén, ezért a fő erőket mostantól a Budapest alatti Duna-szakaszra kell összpontosítani, ahol ugyancsak magasabb lesz a vízállás, mint az eddig mért legnagyobb szint – mondta a kormányfő Budapesten, a Római-parton.

A fővárostól délre hosszú folyószakaszon kell védekezni, ezért az erők ésszerű beosztása a kulcskérdés – hangsúlyozta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy Bajánál csütörtökön várható a Duna tetőzése. Megjegyezte, szerdától szélviharok várhatók, ami megnehezítheti a védekezést.
A délre eső veszélyeztetettebb pontokkal kapcsolatban kifejtette: a tassi zsilipnél sikeres a védekezés, Bátára és Bajára hétfő reggel kétszáz-kétszáz katonát vezényeltek, Kisapostagon egy utcát fenyeget elöntés, azt kell megvédeni, és erősebben kell figyelni a dunaföldvári híd környékére is.
A déli dunai területek megvédése is óriási feladat, és továbbra is az a parancs van érvényben, hogy „gátat nem adunk fel" – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök, aki ezért ugyanolyan elszántságot, szervezettséget és összefogást kért, mint az az elmúlt napokban tapasztalható volt.

1595955515

(fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

Hétfőn már 86 magyarországi helyen zajlik védekezés a Duna mentén – ismertette.
Összegzése szerint a főváros feletti folyószakaszokon a kitelepített Győrújfalut megvédték – ahová előreláthatólag kedden megkezdődhet a visszaköltözés -, Pilismaróton is áll a gát, és Nagymarost, Dunabogdányt, valamint – bár keletkezett jelentősebb vízátfolyás, de – a szigetmonostori üdülőövezetet is sikerült megvédeni.

A fővárosban, ahol szintén megkezdődött az apadás, négy veszélypontra kell figyelni: a Római-partra, a Margit hídra, a Margitszigetre és a Dagály környékére.
„A Budapest feletti szakaszon azt mondhatjuk, hogy a vízügyi veszélyhelyzet szerdára fog megszűnni. (…) A jogi veszélyhelyzetet azonban meg kell hosszabbítanunk, mert az apadó árhullám is okozhat nehézséget" – jelentette ki Orbán Viktor.
Szólt arról is, hogy az árvízzel kapcsolatos rémhírterjesztés megszűnt, és csak egy-egy kisebb súlyú bűncselekmény fordult elő.

Orbán Viktor végül arról tájékoztatott, hogy felvették a kapcsolatot a szerb kormánnyal, hogy a határ menti vízügyi, árvízvédelmi együttműködést magasabb szintre emeljék.

 

Az Ön böngészője nem jeleníti meg a beágyazott
tartalmat…


08:45

A kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis árvízi védekezésre kirendelt katonái hétfőn Nagymarosnál, illetve Szigetmonostornál a már meglévő gátrendszer megerősítésében és egy újabb védelmi vonal kiépítésében vesznek részt, 240 fővel.

08:39

Hétfőn, a reggeli váltást követően 300-an vesznek részt a Győr környéki védekezésben. Feladatuk egyre inkább a megfigyelés, illetve a különböző szivárgások megfékezése. Ma kezdődik a Győrbe vezényelt katonák átcsoportosítása is: az előzetes tervek szerint közel 900 honvéd fogja elhagyni a likócsi bázislaktanyát.

08:32

Június 10-én a hajnali órákban az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság közel 80 fővel vett részt az árvízi védekezésben a budapesti Bem rakparton.

1595955515

(fotó: Ifju Tímea főhadnagy / MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság)

08:23

Az áradó Duna a budapesti Clark Ádám térnél június 10-én, hétfőn. Hajnalban megindult a Duna vízszint-csökkenése a fővárosi szakaszon. A Belügyminisztérium Vízügyi Felügyelőség adatai szerint a folyó Budapestnél június 9-én este 891 centiméteren, a valaha mért legnagyobb vízszinten állt.

1595955515

(fotó: Illyés Tibor / MTI)

08:15

Nagymarosnál már több centiméteres az apadás

Nagymarosnál már több centiméteres apadás mérhető, a Duna Budapest felett lassan, centiméterről centiméterre vonul vissza – közölte honlapján a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján hétfőn reggel.
Nagymarosnál a legutóbbi mérés szerint háromóránként egy-két centimétert is apadt a Duna.

Az egyik legkritikusabb pont, Szigetmonostor védelmére helikoptereket is bevetettek – áll a tájékoztatóban. Vasárnap délután a Szolnoki Helikopterbázis helikoptere ötvenöt úgynevezett big baget, azaz ötvenötször egy köbméternyi homokot szállított a horányi településrész védműveinek megerősítésére. Éjszaka az egyik töltésen átfolyó vizet vezették el. Horányból eddig 305 embert telepítettek ki.
A helyszínre két csónakot rendeltek, és 117 hallgató is érkezett a közszolgálati egyetemről.

(MTI)

07:37


A belvíz jelenti az igazi veszélyt

Nem az a legnagyobb veszély, hogy a vízszint túlnő a homokzsákokon, hanem a feltörő belvíz, valamint az, hogy a folyamatos víznyomásnak kitett homokzsák-fal előbb utóbb átázik, és ereszteni kezdi a vizet, ami akár katasztrófális következményekkel járhat –  mondta vasárnap este a Margitszigeten prof. dr. Padányi József mérnök dandártábornok.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorhelyettese hozzátette: további problémát jelenthet, ha a gátfal a nyomásnak engedve megcsúszik.

Bár nem kis feladat a rekordot döntő árvíz feltartóztatása, a neheze még hátravan, ugyanis a megemelkedett vízszint nem fog egyik pillanatról a másikra leapadni, ezért a homokzsák-falat mindenütt bordákkal erősítik meg, illetve medencékkel, és nyúlgátakkal teszik stabilabbá.

1595955515

(fotó: Tóth László)


07:26

Esküvő – különleges körülmények között

Mint beszámoltunk róla, különleges esküvőt tartottak szombaton a győrújfalui gáton: Füsi Csaba zászlós az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred első rakétaosztály kiképző üteg vezénylő zászlósa és párja, Miletics Andrea – aki a győri laktanya egészségügyi központjában szakasszisztens – házasodott össze az árvízvédelmi töltés erősítése közben.


Az ifjú pár így ír a rendkívüli eseményről: „Szombaton 11:30 órára volt a hivatalos esküvőnk tervezve a győri házasságkötő teremben.
Az azonban árvíz közbeszólt. Mindketten reggeltől a győrújfalui Duna gátnál dolgoztunk. Én a töltésen homokzsákot raktam, a párom eü-biztosítást adott.
Mivel mindketten egy helyszínre kerültünk, jött az ötlet, hogy az eredeti időpontban, ha csak jelképesen is, házasságot kössünk. Kézenfekvő volt a feladat alapján, hogy a katasztrófavédelemtől kérünk fel valakit az „esketésre".
Turányi Zoltán tűzoltó alezredes jött arra először, így rá esett a választásunk és ő el is vállalta az anyakönyvvezető szerepét. Innen is még egyszer köszönet neki.
Röviden ennyi a mi történetünk. Üdvözlettel, Csaba, és Andi"

1595955516

(fotó: MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakéta Ezred)

07:17

Éjjeli őrjárat

Folyamatos figyelőszolgálatot tartanak fent a Margitszigeten. A védművek felépültek, ám rendkívül fontos az éberség, mivel a víz bárhol kikezdheti a homokzsákokból emelt falakat, ilyenkor azonnali cselekvésre van szükség. Ilyen esetekre készen állnak azonnal bevethető homokzsákok, melyeket folyamatosan szállítanak a kritikus pontokra.

07:12


Tovább csökkent a Duna vízszintje Budapestnél

Hétfő reggel 6 órára tovább csökkent a Duna vízszintje Budapestnél, a legfrissebb adatok szerint újabb 1 centimétert apadt a folyó, és 889 centiméteren áll.
Nagymarosnál 6 órakor 744 centiméter volt a vízállás, éjjel 2 órához képest 3 centimétert apadt a Duna. Esztergomnál pedig 795 centiméter volt a víz szintje, 5 centivel alacsonyabb a négy órával korábbinál.
Komáromnál is folytatódott a nagyobb ütemű apadás, az éjjel 2 órás 812 centiméterhez képest 10 centimétert csökkenve, hat órakor 802 centiméteren állt a Duna. Nagybajcsnál 20 centiméterrel lett alacsonyabb a vízállás négy óra alatt, reggel 6 órakor 782 centimétert mutatott szintjelző.

(MTI)

07:07

A Magyar Honvédség Mi-8-as és Mi-17-es szállítóhelikopterei Dunakeszin.

1595955516

(fotó: https://www.facebook.com/malevrk)

06:59

Az öttusázó Marosi Ádám, bronzérmes olimpikon is részt vesz az árvízvédelmi munkákban. A feladatra önként jelentkezett és vasárnap éjjel, több száz katonatársával együtt a Margitszigeten pakolta a homokzsákokat

1595955516

(fotó: Révész Renáta főhadnagy / MH Ludovika Zászlóalj)

06:46

Jó hír a gáton lévő vizsgázóknak!

Hétfőn kezdődik a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának (NKE HHK) a vizsgaidőszaka. Ám a rektor és a kar dékánja közösen úgy döntöttek, hogy azok a honvéd tisztjelöltek akik részt vettek, illetve részt vesznek az árvízi védekezésben, kérvényezhetik, hogy az ezen a héten esedékes vizsgájuknak későbbi időpontban is abszolválhassák.

Hétfőre virradó éjszaka is több olyan honvéd tisztjelölt dolgozott a Margitszigeten, akiknek a következő napon már vizsgája lenne.

Vasárnap éjszaka az MH Ludovika Zászlóaljtól mintegy 100 katona pakolta együtt a homokzsákokat az egyetem tanáraival, akik önként jelentkeztek a munkára. A csapathoz ellátogatott prof. dr. Patyi András rektor valamint dr. Boldizsár Gábor ezredes, a HHK dékánja is. De a Margitszigeten töltötte az éjszakát Prof. Dr. Padányi József dandártábornok, az NKE rektorhelyettese, Visi Tibor ezredes a HHK Dékáni Hivatal vezetője, valamint a kar több oktatója is.

1595955516

(fotó: Révész Renáta főhadnagy / MH Ludovika Zászlóalj)

06:38

„Gyakorlatilag egész vasárnap gátmegerősítést hajtottunk végre,  a vízügyesek eligazítása alapján. A bordás megtámasztást homokkal egészítettük ki, majd ezt újra letakartuk különböző fóliákkal" – mondta el a honvedelem.hu helyszínen tartózkodó tudósítójának Kovács Tamás százados, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 39. lövészzászlóaljának egyik századparancsnoka Esztergomban. 

A katonák két váltásban, 12 órás műszakokban dolgoznak. Az éjszakai műszak is folytatta ezt a munkát. Esztergom térségében a Duna vízszintje az elmúlt néhány órában már apadni kezdett.

1595955517

(fotó: Rácz Tünde)

06:31

Június 10-én, hétfőn hajnalban az MH Vezetési és Doktrinális Központ katonáit a fővárosi Bem térre vezényelték, a katasztrófavédelem szakemberei a víz szivárgásának megakadályozásában kérték segítségüket.
A feladatban közel 80 katona vett részt. Az MH VDK állománya szervezetten és hatékonyan működött együtt a többi kivezényelt szervezet, közöttük az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Budapesti Helyőrség Dandár feladatban résztvevő tagjaival.

1595955517

(fotó: Varga Bernadett zászlós / MH Vezetési és Doktrinális Központ)

06:26

Vasárnap Koronczai Tibor mérnök alezredes, a székesfehérvári MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred megbízott parancsnoka végiglátogatta az ezred árvízi védekezésben résztvevő katonáit. A mintegy kétszáznegyven aktív és tartalékos katona, a gátépítésben, az egészségügyi szolgálatban, az élelmezés koordinálásában és a járművek mozgatásában is lelkesen, kitartóan teljesíti feladatát mindaddig, amíg szükség van rájuk.

1595955517

(fotó: Révész Csaba / MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred)

06:21

Június 9-én, vasárnap újabb 500 katonát helyeztek készenlétbe Budapesten, köztük az MH Vezetési és Doktrinális Központ katonáit is.

06:14

Az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság hivatásos és szerződéses katonái – a korábban meghatározott létszámmal – a parancsnokság Budapest, Dózsa György úti épületében készen állnak a közvetlen árvízvédelmi feladatok végrehajtására.

06:10

Mindenhol elismerik a bocskais katonák munkáját

„Csaknem 1800 fő van már a gátakon az MH 5. Bocskai István Lövészdandár személyi állományából, Győrújfalutól Szentendréig mindenhol dolgozunk. Minden településen a legnagyobb elismeréssel nyilatkoznak katonáinkról, eddig fegyelmi, vagy egyéb probléma nem adódott, szervezett, összehangolt munka folyik" – mondta vasárnap este Böröndi Gábor dandártábornok, az alakulat parancsnoka.

„Kint vannak a búvárcsoportjaink, egészségügyi, logisztikai, élelmezési szakembereink, PTSZ-ekkel, rohamcsónakokkal, egyéb speciális technikai eszközökkel segítjük a védekezést. Pilismaróton például a semmiből sikerült egy gátat felépíteni – összefogva más szervezetek katonáival" – tette hozzá a parancsnok.

Huszár Ferenc alezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségének megbízott parancsnoka – aki szintén végigjárta az árvízi védekezéshez vezényelt munkacsoportokat – így beszélt a bocskais katonákról: „tisztességgel, becsülettel helytállunk, nagyon jó az együttműködés a többi alakulattal. Sokat dolgoznak és a maximálisat nyújtják csapataink."

1595955517

(fotó: Cs. Sárkány Beáta szakaszvezető / MH5. Bocskai István Lövészdandár)

06:04

Vasárnap ebédre a vaddisznó pörkölt készült a tatai laktanyában – sok katona nagy örömére. A nem mindennapi ebéd egy felajánlás révén készülhetett el. Mint beszámoltunk róla: még szombaton az MH 25. Klapka György Lövészdandár laktanyájában 3600 kilogramm vaddisznó combot adott át az árvízi védekezésben részt vevő katonák részére az egyik erdő- és vadgazdálkodási részvénytársaság.

06:00

Megindult a Duna vízszint-csökkenése Budapesten

Nyolc óra tetőzés után csökkenni kezdett a Duna vízszintje Budapesten, a hajnal 4 órás adatok szerint a vasárnap esti 891 centiméterhez képest egy centimétert apadt a folyó.
A Belügyminisztérium Vízügyi Felügyelőség adatai szerint a Duna Budapestnél vasárnap este 8 óra óta 891 centiméteren állt, míg Nagymaroson 748 centiméterről 746 centiméterre csökkent a vízszint. Nagymarosnál vasárnap este 11 óra óta kétóránként egy-egy centimétert csökkent a vízszint.
Esztergomnál éjfélkor 802, hajnali 4 órakor pedig 797 centiméteren állt a Duna, Komáromnál pedig az elmúlt négy órában 9 centiméterrel, 816-ról 807 centiméterre csökkent a vízszint. A legnagyobb csökkenés Nagybajcsnál mutatkozik: négy óra leforgása alatt 809-ről 17 centimétert apadva 792 centiméterre csökkent a vízállás.

(MTI)

Készítette: Füzes Judith, Antal Ferenc, Ferenczi János, Kálmánfi Gábor, Kovács Dániel, Szűcs László