Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Minden idők legnépszerűbb nyílt napja

Szöveg: Snoj Péter |  2019. május 26. 11:08

Többéves hagyományt folytatva újra nyílt napot tartott az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred május 25-én, szombaton. A győri alakulat számtalan statikus és dinamikus programmal várta a laktanyába látogatókat.

1599203412
Az elmúlt évek során a győriek egyre több alkalommal találkozhattak a helyőrségben szolgáló katonákkal, hiszen az „arrabonások" számos – nagy tömegeket vonzó – rendezvényen rendszeres szereplők. Az igazi bemutatkozás azonban mégiscsak az, amikor az alakulat lehet a házigazda, s a laktanyába invitálva a civileket, betekintést engedhet az ezred hétköznapjaiba. Éppen ezért az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred vezetése évente egyszer nyílt napot szervez, amelynek keretében bárki felkeresheti a laktanyát, megismerve a katonák életét és munkáját.

Az idei rendezvény és a laktanya kapuinak megnyitásakor Könczöl Ferenc ezredes, az alakulat parancsnoka köszöntötte az érkezőket. Már ekkor látszott, hogy jó esély van a korábbi évek 6-7 ezer fős látogatói számának megdöntésére, hiszen már az első pillanattól kezdve hatalmas érdeklődés mutatkozott a győri alakulat laktanyája iránt. Az ünnepélyes zászlófelvonás záróakkordjaként a Magyar Tartalékosok Szövetsége hagyományőrző tagozata – Jásdi Balázs hagyományőrző főhadnagy vezényletével – egy második világháború korabeli légvédelmi ágyú díszlövésével örvendeztette meg a nézőket.

1599203413

Az idei alkalomra összesen harminc programlehetőséggel készültek a légvédelmis katonák annak érdekében, hogy a látogatók testközelből is szemügyre vehessék a rendszeresített haditechnikai eszközöket, és hogy szórakozva szerezzenek információkat a katonai hivatásról. A rendezvény statikus programjai – mint például a különböző haditechnikai eszközök kiállítása, fegyversimogató, kézigránátdobás és sok más ismeretterjesztő bemutató – mellett izgalmas dinamikus elemek is színesítették a nyílt napot. Ilyen volt az MH 25. Klapka György Lövészdandár helyőrségi zenekarának koncertje, a fegyveres alaki bemutató és a kétségkívül legnépszerűbb program, a jelenleg készenléti szolgálatot ellátó MH EUFOR Kontingens 23. váltásának képességbemutatója.

A rendezvény szervezői szerint az immáron tizenhetedik alkalommal megrendezett nyílt nap nemcsak sikeres volt, de minden idők eddigi legnépszerűbb nyílt napja is itt, Győrben.

1599203413

Fotó: a szerző felvételei