Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nagy sikerrel zárult a második Nyeregszemle

Szöveg: honvedelem.hu |  2012. május 29. 13:18

Ópusztaszeren rendezték meg május 18-20. között a második Nyeregszemlét, amely ezúttal Európai Huszártalálkozóval is bővült és ennek megfelelően a „Vivát huszár!” alcímet kapta. A rendezvényen részt vett Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára is.

1595936434
A huszárokat Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára köszöntötte. Beszédében elismerését fejezte ki, hogy a szervezők igyekeznek őrizni és ápolni ezt a szép történelmi hagyományt. Biztatta őket, hogy ne adják fel, hiszen ez is a része magyar történelemnek.

Az első Nyeregszemlét tavaly rendezték meg a történeti emlékparkban: akkor kétszázhetven lovas találkozott, hogy bemutassák a magyar lovashagyományokat. Idén majdnem megduplázódott a vendégek létszáma, több mint négyszázan érkeztek a fesztiválra az ország minden tájáról. A rendezvény három napján a szervezők számításai szerint legalább 12 ezer látogató vett részt – csak a szombati napon annyi, mint a tavalyi Nyeregszemle három napján összesen.

A fesztivál a magyar kultúra minden olyan elemét bemutatta, amelyben a ló valamilyen szerepet játszott: a színvonalas és változatos programok kézzelfogható közelségbe hozták a lóhoz kötődő harcművészetet, a közlekedést, a néptáncot, a viseletet, a tárgyhasználatot, valamint a magyar irodalom, a népzene és a ló szimbolikáját. A lóval, szekérrel, fogatokkal történő közös nagy felvonulás, a lovas- és fajtabemutatók, témaspecifikus kiállítások, érdekes előadások, fórumok és versenyek a három nap alatt átfogó képet adtak kultúránk e szeletéről.

A fesztivál részeként megrendezett I. Európai Huszártalálkozóra összesen hét országból érkeztek hagyományőrző csoportok. A lovasok fesztiváljának idei rendezvényén kiemelt szerepet kaptak a családi programok, természetesen ezek is a lóhoz, a lovasélethez kapcsolt módon. A gyermekeket ingyenes lovaglási lehetőség és lovasoktatás, kishuszár-toborzó, hintalovas játszótér és végvári vitézi játékok várták a hétvégén. Az érdeklődők további kapcsolódó programokon vehettek részt: egy jurtában megrendezett kiállítás keretében például a kunok, jászkunok történetével, lovashagyományaival lehetett megismerkedni.

1595936434

 Fotó: promenad.hu

További képek a galériában.