Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Napokig készültek a katonák fogadására

Szöveg: Mátyás Andrea |  2013. március 22. 11:51

A székesfehérvári Németh László Általános Iskola − az intézmény fennállásának 35. évfordulója, valamint nemzeti ünnepünk, március 15-e tiszteletére − az MH 43. Nagysándor József Híradó- és Vezetéstámogató Ezreddel együttműködve, első alkalommal rendezte meg honvédelmi napját.

1595951163

Az iskola igazgatónője, Ollé Ferencné elmondta: örül a Magyar Honvédség jelenlétének, hiszen nagyon sok gyerek szeretne megismerkedni a katonákkal. Ráadásul az oktató-nevelő tevékenység terén is nagy lehetőséget lát a honvédelmi nevelésben és a
honvédséggel való együttműködésben.

Sajnos az elmúlt napokban
a gyermekek is megtapasztalhatták a télies időjárás okozta katasztrófahelyzetet, melynek
elhárításában a katonák –  egyes kisgyermekek szülei − is jelentős szerepet vállaltak − tette hozzá az igazgatónő.

1595951163

Az iskola 584 tanulója már napok óta lázban égett, készült a katonák fogadására.  Az egyenruhások négy foglalkozási helyen –
elméleti ismeretek, fegyverzettechnikai bemutató, gépjármű-technikai bemutató, „alaki
kiképzés" − tizenöt perces váltásokkal fogadták a csoportokat egész nap.


Fotó: Bödő Viktória