Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vegyi fegyvereket használnak Szíriában?

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. március 22. 13:44

Franciaország, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok arra kérik Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárt, hogy küldjön vizsgálóbizottságot Szíriába az állítólagos vegyifegyver-használat ügyében – közölték március 20-án, szerdán diplomaták.

Gérard Araud francia ENSZ-nagykövet szerint Damaszkusz és az ellenzék vádját is meg kell vizsgálni, a vizsgálatnak pedig az ország egész területére ki kell terjednie.

A szíriai hatalom és a felkelők egymást vádolják vegyi fegyver bevetésével, miután Aleppó és Damaszkusz környékén állítólag vegyi anyagot tartalmazó rakétát vetett be valamelyik fegyveres erő. Mindkét fél felszólította a nemzetközi közösséget, hogy akadályozza meg ezt a gyakorlatot.

Oroszország – amely Szíria szövetségese – elhatárolódik nyugati partnereitől az ENSZ Biztonsági Tanácsában, és ragaszkodik ahhoz, hogy csak a kormány vádját vizsgálják ki. Vitalij Csurkin orosz nagykövet ezért ilyen értelmű hivatalos kérést nyújtott be szerdán Ban Ki Munnak, és burkoltan megvádolta a nyugatiakat azzal, hogy meg akarják ezt torpedózni.