Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

NATO Tiger Meet 2018

Szöveg: Dr. Toperczer István alezredes |  2018. június 6. 7:06

Hatodik alkalommal vett részt a kecskeméti Puma harcászati repülőszázad a NATO Tiger Meet gyakorlaton. A lengyelországi 31. Baza Lotnictwa Taktycznego repülőezred bázisára öt JAS-39 Gripen típusú géppel és közel ötven fővel települt át az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis állománya.

1599188176
A kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis Puma vadászrepülő-százada már 2014 óta teljes jogú tagja a NATO „tigris közösségének", ahol a tagok valamelyik nagymacskafaj szimbólumát viselik az egységjelvényükön és egyben részesei a közösség szellemiségének. Az idei gyakorlaton tizenkét országból közel száz repülőeszköz (vadászgépek, helikopterek, elektronikai zavaró, azaz „EW" és légi irányítógépek, vagyis „AWACS") és közel ezer katona vett részt.

A kitelepülő magyar kontingens öt Gripen repülőgépet szolgált ki illetve üzemeltetett a gyakorlat két hetében. A magyar katonák a kecskeméti repülőbázis szállítórepülő-század An-26-osával két lépcsőben érkeztek meg a gyakorlat helyszínére. A póttartályokkal felszerelt öt Gripen leszállás nélkül teljesítette a Kecskemét és Poznan közötti távolságot. A gépek üzemeltetéséhez szükséges felszereléseket, amelyeket légi úton nem tudtak szállítani, közúton, katonai járművekkel juttatták el a lengyel légibázisra Kecskemétről.

1599188177
A Tiger Meet gyakorlat célja, hogy a NATO szövetséges országok a különböző típusú repülőgépeikkel összehangolt légi műveleteket hajtsanak végre a valós háborús körülményekhez közeli feltételek mellett. Az így végrehajtott gyakorló feladatok a későbbiekben segítik a hatékony együttműködést és szorosabbra fűzik a Tigris közösség tagjainak kapcsolatát is. A találkozók ezzel kiváló lehetőséget biztosítanak arra, hogy a műveleti tapasztalatokkal még nem rendelkező pilóták tapasztalatokat szerezhessenek gyakorlott kollégáiktól.

A NATO Tiger Meet 2018 gyakorlat „vendéglátója" a lengyel légierő 31. ezredének F-16C/D Bolck 52 Fighting Falcon típusú repülőgépeket üzemeltető százada volt. A valós repülési feladatok május 14-én kezdődtek, a légterek, valamint a helyi eljárások ismeretében már közel-légiharc is zajlott a magyar Gripenek és más nemzetek vadászrepülőgépei között. A földi kiszolgáló személyzet is beüzemelte munkaállomásait, ami háborús környezetnek megfelelően tábori sátrakat és munkakonténereket jelent. A két hétben változatos feladatok vártak a repülőszázadokra, melyek során közel hetven repülőgép tartózkodott egy időben a kijelölt légterekben. A repülési feladatok tervezése során a legújabb műveleti tapasztalatok alapján a valósághű bevetéseket igyekeztek összeállítani. A magyarok elsősorban levegő-levegő feladatokban (légi fölény kivívása és megtartása), valamint ellenséges erőként levegő-föld feladatok (földi célok megsemmisítése) vettek részt. A Tiger Meet ugyanakkor lehetőséget nyújtott olyan feladatok végrehajtására is, amelyekhez nincs megfelelő méretű légtér Magyarországon.

1599188177
A gyakorlat délelőttjei összetett légi hadműveleti feladatok gyakorlásával teltek, miközben a földön már a délutáni „bevetések" tervezése zajlott. Délelőttönként általában negyven gép vett részt a szövetségi „Kék" oldalon és tíz gép az ellenséges, a „Vörös" oldalon a feladatokban, a délutánonként tíz „Kék" és a négy „Vörös" volt jellemző. A feladatok tervezésekor, mindig aznap határozták meg a „Vöröseknek", hogy milyen géptípust kell szimulálniuk és csak a típusra jellemző manővereket hajthattak végre, illetve csak olyan rakétatípus indítását szimulálhatták, amely megfelelt az adott fegyverzet jellemzőinek. Az idei gyakorlaton első alkalommal adtak a magyarok a „Kék" és a „Vörös" erőknek olyan kötelékparancsnokot, aki tavaly a spanyolországi TLP (Tactical Leadership Programme) kurzuson végzett.

Minden részt vevő nemzet repülőgépei naponta két feladatban vettek részt, délelőtt másfél és 2 óra időtartamban, míg délután 50 és 100 perc körüli repülési időket teljesítettek a résztvevők. A gyakorlat két nagyméretű és öt kisebb légteret igényelt, Poznantól északra illetve a légibázis körzetében. Az összetett légi hadműveleti feladatokra Magyarország méretű légtereket, miközben a földi csapatok közvetlen légi támogatását (Close Air Support – CAS) szimuláló feladatokra és a közel-légiharcokra a kisebbeket használták a gyakorlat során. A délutánokat CAS feladatkörök és az egy az egy elleni közel-légiharcok tették ki. Minden légi művelet AWACS, kutató-mentő helikopterek és légvédelmi rakéta támogatásával, a valós háborús illetve béketámogató hadműveletek tapasztalatainak felhasználásával valósult meg.

1599188177
A „Tigrisek" komplex, összhaderőnemi műveleteket is végrehajtottak, mivel a Tiger Meet részeként cseh, olasz valamint angol helikopteres és lengyel szárazföldi speciális egységek (előretolt repülésirányítók) is részt vettek a harci kutató-mentő és személyi mentés bevetésekben, szárazföldön és tengeren egyaránt. A bevetések után, azok végrehajtásának az eredményességét a fedélzeti adatrögzítő eszközök segítségével, még aznap délután közösen kiértékelték. Minden feladatnak volt egy külső szemlélője is, aki figyelte és értékelte a kötelékparancsnokok munkáját a tervezés során, illetve összekötő szerepet játszott a „kék" és „vörös" gépek között, valamint a kiértékelést is ő vezényelte. A vezérkar szerepét betöltő „White Cell" csoport, mint egy parancsnokság, kijelölte a célokat és a megsemmisítendő egységeket, valamint meghatározták a feladatok stratégiáját is. Ezek alapján elkészítették a légi műveleti parancsot (Air Tasking Order – ATO), illetve ha kérés érkezett a kötelék parancsnokától, akkor döntést hoztak a támogatásra vonatkozóan.

A május 14 és 25. között tartott gyakorlaton a magyar Gripenek 60 órát repültek, a kontingens remekül helytállt, minden rábízott feladatot sikeresen teljesített, így rengeteg tapasztalattal térhetett haza a közel kéthetes találkozóról.

Fotó: a szerző felvételei