Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nélkülözhetetlen fogaskerék a honvédelem rendszerében

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2013. szeptember 2. 17:08

Ünnepi állománygyűlést tartottak szeptember 2-án délelőtt az MH Vezetési és Doktrinális Központ csapatünnepe alkalmából a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai objektumában.

1595959255

A rendezvényen először a Honvéd Vezérkar főnökének köszöntőlevelét ismertették. Dr. Benkő Tibor vezérezredes tisztelettel és elismeréssel szólt a központ munkatársainak tevékenységéről, több mint másfél évtizedes áldozatos munkájáról. Mint írta, a központ stratégiailag fontos szerepet játszik, amely alapjaiban határozza meg a Magyar Honvédség nemzeti és nemzetközi kapcsolatrendszerét. Sok sikert kívánt a továbbiakhoz, és arra kérte az állományt: őrizzék tovább a szakmai kultúrát.

Dr. Tamási Béla ezredes, a központ parancsnoka beszédében úgy fogalmazott: az elvégzett munkáról majd az utókor állítja ki a bizonyítványt, a központ munkatársai pedig eleget tesznek feladataiknak. Katonának lenni háborúban és békében egyaránt nehéz hivatás: a központ a délszláv válság következtében jött létre, és azóta többször is átalakult, ám az itt dolgozók tenni akarása, becsületes munkába vetett hite nem változott, mint ahogy az sem, hogy belső indíttatásból hajtják végre feladataikat a lehető legmagasabb szinten.

Az ezredes a jövőre nézve is kitartó, becsületes munkát kért beosztottaitól, és egészséget kívánt nekik a helytálláshoz. Mint mondta, a központ kis fogaskerék csak egy nagy rendszerben, ám elengedhetetlen a honvédség működéséhez.

1595959256

Fotók: Krasznai-Nehrebeczky Mária