Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nyitva volt a reptér

Szöveg: Galambos Sándor |  2014. szeptember 24. 7:26

Családi napot szervezett szeptember 20-án az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis. A vidám nyárbúcsúztatónak is beillő rendezvény programjain több mint kilencszázan vettek részt.

1595979374

Megszállták a gyerekek a kecskeméti repülőbázist. Mindent kipróbáltak, minderre felmásztak, mindennel „lőttek", ami csak az útjukba került. „Vezethettek " tűzoltóautót, An−26-ost és Albatrost, a fáradalmakat pedig egy hatalmas csúszdás légváron való ugrálással pihenhették ki. Hatalmas sorok kígyóztak az arcfestők előtt, aki akart, csillámtetkót is csináltathatott magának, a kisebbek pedig aszfaltfestésben és rajzolásban mérhették össze az ügyességüket. A felnőttek szórakoztatásáról a csodajárgányaikkal felvonult Szentkirályi Motoros Club tagjai, az MH Vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár díszelgőcsoportja és a Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekar gondoskodott.

Grécs György alezredes, a bázis törzsfőnöke elmondta: a feszített munkában eltelt hetek, hónapok után nagy szükség van az ilyen rendezvényekre, ahol a kollégák egy kicsit lazíthatnak, jól érezhetik magukat, jobban megismerhetik egymást. Ez volt a második családi nap a laktanyában. A kellemes időtöltésen és a kikapcsolódáson túl a szervezők lehetőséget kívántak biztosítani arra is, hogy az itt dolgozók családtagjai, hozzátartozói látogatást tegyenek egy nem mindennapi munkahelyen. A bázis vezetése azt tervezi, hogy minden olyan évben, amikor nem lesz repülőnap, mindig megrendezik majd a családok találkozóját.

1595979374

Szabó Szonja Zita és Pintér Gréta nagyon jó barátnők, mindketten második osztályba járnak, s természetesen a bázisra is együtt jöttek. Gréta csillagocskákat festetett az arcára, Szonjának pedig a katonazene is nagyon tetszett. Abban viszont mindketten egyetértettek, hogy bár végigjártak minden helyszínt, rengeteg mindent kipróbáltak, de a repülőgépeknél nincs klasszabb dolog a világon.

Fotók: a szerző felvételei