Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nyugdíjas találkozó a kecskeméti Repülőbázison

Szöveg: Hamar György nyugállományú alezredes |  2011. június 14. 9:41

Az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison június 9-én nyugdíjas találkozót szerveztek, melynek keretében megemlékeztek az alakulat megalakulásának 60. évfordulójáról. Az ünnepi esemény a Hősök emléktáblájának koszorúzásával kezdődött, melyen részt vett Szentgyörgyi Dezsőné, az alakulat névadójának özvegye és Pintér Zoltán vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság légierő haderőnemi főnöke (parancsnokhelyettes), az alakulat volt parancsnoka.

Az egybegyűlteket Kilián Nándor dandártábornok, a repülőbázis parancsnoka üdvözölte, majd Hankóczi Gergely őrnagy, tábori lelkész emlékezett a hősökre. A lelkész Pál apostol leveléből idézve fogalmazta meg a katonai hivatás lényegét.

1595920281

A koszorúzást követően, a mintegy 300 nyugdíjast a legénységi étkezdébe invitálták, ahol Kilián Nándor dandártábornok ünnepi beszédében megköszönte a jelenlévő nyugállományúak részvételét, egyebek közt azt, hogy ez az állomány áldozatos, magas színvonalú munkával rakta le a bázis alapjait, nélkülük, ma nem lehetnénk itt. A parancsnok hangsúlyozta, hogy az alakulat büszkén tekint az elmúlt 60 évre, és magas színvonalon viszik tovább azt, amit elődeik megalapoztak. Ez, egy olyan alakulat, melyre nélkülözhetetlen szüksége volt és van a hazának, zárta gondolatait a tábornok.

A továbbiakban a bázis történetéről készült filmet nézték meg a résztvevők, majd ebéd következett citerakísérettel. A program során a jelenlévők megtekinthették a honvédség egyenruháit bemutató vándorkiállítást, a bázis makettklubjának alkotásait. A délután során láthatták a Gripenek repülését, ellátogattak a volt szolgálati helyeikre, találkozhattak a még aktív bajtársaikkal.

1595920282

További képekért kattintson galériánkra!

Fotó: A szerző felvételei