Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nyugdíjasokkal együtt ünnepeltek

Szöveg: Galambos Sándor |  2014. november 17. 8:08

Bár üzemünk emberi korban számítva már majdnem nyugdíjas korú, ennek ellenére továbbra is a huszonévesek lendületével, lelkesedésével nézünk szembe a jövővel és az új kihívásokkal – köszöntötte november 14-én a fennállásának 64. évfordulóját ünneplő MH Légijármű Javítóüzem dolgozóit Bozóki János ezredes, az alakulat parancsnoka.

Alakulatuk napját ünnepelték a kecskeméti MH Légijármű Javítóüzem dolgozói.
Jogelődjük, a Tábori Repülőjavító Műhely Szentkirályszabadján, 1950. november 15-én alakult meg, s a 25. vadászrepülő hadosztály alárendeltségébe tartozott. Létrehozásakor egy olyan képesség kialakítása volt a cél, amely lehetővé teszi, hogy a repülőgépek üzemeltetése során bekövetkező, az üzemeltető alakulatok műszaki lehetőségeit meghaladó műszaki hibák kezelését akár harctéri illetve műveleti területen is olyan módon lehessen megoldani, hogy ne kelljen a gyártóhoz vagy az ipari hátteret biztosító vállalatokhoz fordulni.

1595982660

Kecskemétre a műhely 1951szeptemberében diszlokált, az évtizedek során az alakulat elnevezése és szervezeti felépítése többször is megváltozott. MH Légijármű Javítóüzem néven 1997-től működik önálló alakulatként a kecskeméti repülőbázison. Jelenleg az egyetlen olyan alakulat, amely a Magyar Honvédség hadrendjében lévő repülőgépek, helikopterek és ezek műszereinek, berendezéseinek a javítását, karbantartását végzi. Ugyanakkor az üzem dolgozói kiemelkedő eredményeket értek el a különböző fejlesztési, gyártási, kivitelezési és szakértői feladatok végrehajtásában is. Hazai és nemzetközi elismeréseket vívtak ki, hiszen az általuk kifejlesztett eszközöket nem csak a légierőnél és a szárazföldi csapatoknál alkalmazzák eredményesen, de a civil életben is.

Az üzem részt vesz a missziók támogatásában, kiemelt feladatuknak tekintik a Magyar Honvédség külföldi szerepvállalásait biztosító légi szállító eszközök időszakos karbantartási munkáinak elvégzését. A műveleti területen meghibásodott vagy megsérült légi járművek javítását pedig felkészült, mobil harctéri javító csoportjaikkal biztosítják.

1595982660

Az ünnepi állománygyűlésre az üzem volt dolgozóit is meghívták, akik egykori munkahelyeik meglátogatása után Durgó Tamás századostól, az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 1. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda vezetőjétől kaptak tájékoztatást a kecskeméti iroda munkájáról, érdekvédelmi faladatiról és a nyugdíjasokra vonatkozó törvényi változásokról. Az egykori parancsnokok közül Horváth Béla, Egri Károly, Tóth Sándor és Svehlik János ezredesek jöttek el a találkozóra. Az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázist Ugrik Csaba dandártábornok, az MH Katonai Közlekedési Központot Mogyorósi József Zsolt ezredes, az MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai ezredet Gavlik Péter ezredes képviselték. A Honvéd Vezérkar Logisztikai Csoportfőnökségtől Szilveszter László alezredes, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság Üzembentartási és Ellátási Főnökségtől pedig Bellovics Pál alezredes vettek részt az állománygyűlésen. A legfiatalabb „nyugdíjas" a négyéves Polgár András Zente volt, aki nagypapáját, Polgár András nyugállományú századost kísérte el a találkozóra.

Az ünnepség hivatalos része elismerések átadásával zárult, majd a
Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekar szórakoztatta a „születésnapját" ünneplő üzem dolgozóit, a meghívott nyugdíjasokat és vendégeket.

Elöljárói parancsnokai javaslatára, beosztásukban huzamos időn át végzett kiemelkedő munkája elismeréséül, az MH Légijármű Javítóüzem csapatünnepe, megalakulásának 64. évfordulója alkalmából a Honvéd Vezérkar főnöke emléktárgyat adományozott Pach József közalkalmazottnak, Sebők Zsolt Imre őrnagy és Jurászik Gábor főtörzsőrmester munkáját pedig emléklappal köszönte meg. Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka Páskai Balázs hadnagyot és Szabó Zoltán Norbert zászlóst emléktárggyal, Karkecz János László őrnagyot, Farkas Imre János zászlóst és Széll László közalkalmazottat pedig emléklappal tüntette ki.

1595982660

Az elismerések átadását a kerek születésnapjukat ünneplők köszöntése követte:
Tóth Lajos nyugállományú alezredes idén töltötte be 90. életévét, Turzó Pál nyugállományú főtörzszászlós pedig a 80. születésnapja alkalmából fogadta a gratulációkat. Az üzem egykori dolgozói közül 70 évesek lettek: Buka György, Nyári Imre, Gulyás Imre nyugállományú alezredesek, Panyik Imre nyugállományú őrnagy, Deák Sándor, Horváth Ferenc, Miklós Csaba, Németh László, Panyik Imréné és Uram Jánosné. A 60 születésnapjuk alkalmából pedig Gunther Ferenc, Budai Lajos nyugállományú őrnagyokat, Dudás István nyugállományú századost, Olariu Tiborné nyugállományú törzszászlóst, Tóth Józsefnét és Vida-Szücs Arankát köszöntötte Bozóki ezredes.

Fotó: a szerző felvételei