Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Önvédelmi témájú honvédelmi tábort rendeztek Szentesen

Szöveg: honvedelem.hu |  2018. július 16. 7:16

Befejeződött az első, önvédelmi témájú honvédelmi tábor Szentesen, az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezrednél. Az egy hetes rendezvényen 38-an vettek részt.

1599190491
A beérkező táborlakók először átvették a felszereléseiket, majd elfoglalták a sátraikat. Az egy hetes program során az önvédelmi alapismereteket Tóth Gellért hadnagytól és Kovács Béla főtörzsőrmestertől tanulhatták meg a táborozók, az anatómiai ismereteket pedig az egészségügyi központ állománya oktatta számukra.

Az első napon azt is megtanulták, hogy mire kell odafigyelniük, ha egy önvédelmi helyzetbe kerülnek. Dr. Kónya Lívia hadnagy, az alakulat jogász tisztje arról beszélt nekik, hogy mi számít önvédelemnek és ennek milyen jogi veszélyei lehetnek.

Fotó és videó: MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred