Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ötszáz hagyományőrző idézte fel Tata visszafoglalását

Szöveg: Antal Ferenc |  2018. május 21. 8:22

Tizenegyedik alkalommal rendezték meg a Tatai Patara elnevezésű Törökkori Történelmi Fesztivált, május 18-20. között. Európa egyik legnagyobb 16-17. századi hagyományőrző programsorozata, valamint a hozzá kapcsolódó katona-zenekari fesztivál ismét ezreket vonzott a Vizek városába.

1599187296
Az idei rendezvényen a korábbi évekhez hasonlóan több mint ötszáz magyar, cseh, szlovák, lengyel, osztrák, olasz, finn és német hagyományőrző idézte fel a tizenöt éves háború egyik legjobban kidolgozott és kivitelezett katonai akcióját, a tatai vár visszafoglalását. 1597-ben ugyanis a keresztény hadmozdulatok útjában álló – török kézen lévő – Tata várát az addig Magyarországon még nem alkalmazott petárda, vagy akkori nyelven patara – segítségével sikerült felszabadítani.

1599187296
A középkori Európa harcosai és a látványos nyílt színi csaták mellett a Magyar Honvédség alakulatai statikus és dinamikus bemutatókkal képviseltették magukat. Mint minden évben, az MH 25. Klapka György Lövészdandár és az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár is részt vett a rendezvény szervezésében és lebonyolításában. A Bláthy-iskola előtti téren és a közeli parkban a tatai dandár haditechnikai bemutatója – benne egyebek mellett T−72-es harckocsival, BTR páncélozott szállítójárművel, BRDM páncélozott felderítő járművel, D−20-as ágyútarackkal – várta az érdeklődőket. A fesztivál idejére kitelepült toborzópontokon pedig bárki betekintést nyerhetett a Magyar Honvédség mindennapjaiba, vagy az önkéntes tartalékos rendszer működésébe.

1599187296
A fesztivállal párhuzamosan tartották az idei tatai katonazenekari fesztivált. A felújított Kossuth téren négy alakulat – MH Altiszti Akadémia Szentendre Zenekara, MH Veszprém Légierő Zenekara, MH Székesfehérvár Zenekara, MH Tata Helyőrségi Zenekar –zenészei sorakoztak fel, akik katonadalokkal, indulókkal és filmzenékkel szórakoztatták a közönséget.

1599187296
Fotó: Tóth László
Patara-fotó: Fandl Natália