Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Véget ért a 60. Nemzetközi Katonai Zarándoklat

Szöveg: Szűcs László |  2018. május 21. 7:32

A X. Szent Piusz Földalatti Bazilikában május 20-án, vasárnap délelőtt megtartott szentmisével véget ért a 60. Nemzetközi Katonai Zarándoklat a katolikus hívők egyik legismertebb kegyhelyén, a délnyugat-franciaországi Lourdes-ban.

Május 18-20. között tartották a 60. Nemzetközi Katonai Zarándoklatot a franciaországi Lourdes-ban. Az idei rendezvényen több mint 41 országból közel 14 ezer katona és nagyszámú civil vesz részt. Magyarországról mintegy 170 zarándok – többségében katonák – érkezett számos alakulattól.

1599187292

A magyar zarándokok több szentmisén vettek részt, végigjárták a keresztutat, és ott voltak a rendezvény leglátványosabb programján, a szombat esti gyertyás Mária-körmeneten is. A zarándokokat ezúttal a hódmezővásárhelyi helyőrségi zenekar kísérte el Lourdes-ba.

1599187292

A 60. Nemzetközi Katonai Zarándoklaton részt vett Huszár János altábornagy, Honvéd Vezérkar főnökhelyettes, valamint Sáfár Albert dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság légierő haderőnem főnöke is.

1599187293

A háromnapos rendezvény vasárnap délelőtt a X. Szent Piusz Földalatti Bazilikában – a részt vevő országok tábori püspökei, köztük Bíró László katolikus tábori püspök jelenlétben -, a francia hadsereg tábori püspöke által celebrált ünnepi szentmisével ért véget.

1599187293

Az idei Nemzetközi Katonai Zarándoklat nemcsak amiatt volt különleges, mert hatvanadik alkalommal rendezték meg, hanem azért is, mert éppen egybeesett a kereszténység harmadik legnagyobb ünnepével, a pünkösddel.

Fotó: a szerző felvételei