Példaképpé váltak

Több száz honvédtiszt és a később Aradon kivégzett vértanúk lefegyverzésének a helyszínén, a Honvédtiszti Emlékhelynél tisztelegtek Gyula város lakói az 1848–49-es szabadságharc hőseinek emléke előtt. Azon a helyen, amely nemcsak szimbolikusan, hanem valódi értelemben jelentette a magyar honvédtiszteknek a szabadság és a katonai tisztesség utolsó pillanatait: a cári tisztek itt adták át őket a császári hadseregnek. Oldalfegyvereiket, a tiszti becsületet jelképező kardjaikat ezen a helyen rakatták velük gúlába.

„Az Aradon, 1849. október 6-án kivégzett 12 honvédtábornoknak és egy ezredesnek a huszadik század összes politikai rendszere megadta a tisztességet. Nincs még ilyen jeles nap, melynek indító oka ennyire vitán felül állna, és az oly ritka közmegegyezést jelképezné. Az osztrák megtorló gépezet működését nem lehet kizárólag Haynau táborszernagy személyes kegyetlenségének számlájára írni. A bécsi udvar a magyar függetlenségért küzdők számára örök példát kívánt statuálni, és az osztrák-magyar viszonyban addig példa nélkül álló bosszúhadjáratot indított a szabadságharc leverése után. A súlyos börtönbüntetések és a halálos ítéletek százai a magyar politikai és katonai elit cselekvőképességének teljes megsemmisítésére irányultak" – hangsúlyozta Kun Szabó tábornok.

„Mi lehet a ma embere, a mai magyar fiatalok számára e megrázó történelmi sorsforduló példamutató tanulsága?" – tette fel a kérdés beszédében a múlt és a jelen összefüggéseit elemezve a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára, majd a választ is megadta: „Mindenekelőtt két fontos emberi tulajdonság, mely nélkül a szabadságharc hősei sem egyéni harcaikat, sem a közös, sorsdöntő ütközeteket nem tudták volna megnyerni. Ez a két tulajdonság a felelősségvállalás és az áldozathozatal. A felelősség vállalása nélkül hiteles cselekedetet nem lehet végrehajtani. A szándék hiába eltökélt, és a cél hiába magasrendű, ha a tett maga nem őszinteségből fakad és nem teljes odaadással valósítják meg. Áldozathozatal nélkül, lemondás, és erőnkön felüli teljesítés nélkül pedig nem lehetséges a győzelem, bármilyen közelinek, és könnyen elérhetőnek is tűnik az. A magyar történelem nagyjai mindig vállalták a felelősség terhét, így tettek a negyvennyolcas honvédek, államférfiak, és mindig tudták, hogy áldozatot kell hozniuk. Nem csak a győzelem, de a helytállás, és a tisztesség is megkövetelte tőlük – és megköveteli tőlünk is ugyanezt. Mutassanak példát e mártírok sok évszázadon át azoknak, akik magukat nem kímélve akarnak cselekedni népükért és hazájukért!"

Kun Szabó tábornok beszédében a mártírok kivégzésének körülményeit is felidézte: „Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő és Schweidel József tábornokokat és Lázár Vilmos ezredest golyó általi halálra ítélték, és reggel fél hatkor kivégezték. Dessewffynek szabad elvonulást ígértek, mégis halálra ítélték. Kiss Ernő nem halt meg az első sortűztől, közvetlen közelről lőttek rá, akkor esett el. Az osztrák hatalomgyakorlókat a végletekig sértette, hogy a magyar seregek a segítségül hívott orosz cári csapatok előtt tették le a fegyvert. Tábornoki rangjuk ellenére ezért kötél általi halálra ítélték és kivégezték: Pöltenberg Ernő, Török Ignác, Láhner György, Knézich Károly, Nagysándor József, Gróf Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János, Gróf Vécsey Károly tábornokokat. A sebesült Damjanich volt az egyik legkeményebb ellenfele a császári seregeknek, ezért őt akarták utoljára a bitófán látni, Haynau személyes bosszúja miatt azonban Vécseynek kellett végignézni társai halálát."

A megemlékezés végén az ünnepség résztvevői megkoszorúzták a Honvédtiszti Emlékhelyet. A nemzeti gyásznap alkalmából a mártír főtisztek emléke előtt tisztelgő ünnepi megemlékezésen fellépett: Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségi zenekara (vezényelt: Kovács István őrnagy), Sasvári Sándor és Beszterczey Attila színművészek.

Fotó: a szerző felvételei