Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Röplabda-bajnokságot rendeztek

Szöveg: Antal Ferenc |  2018. december 19. 8:06

Harminckettedik alkalommal rendezte meg a Fegyveres Erők és Rendvédelmi Szervek Röplabda Bajnokságát a Honvéd Zrínyi Sportegyesület (HZSE) és a Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége december 18-án, kedden, a Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campus tornatermében.

1599197529
A töretlen népszerűségű bajnokságot rangjához méltó keretek között bonyolították le, amelyen idén nyolc csapat mérte össze erejét. A versenyen megjelenteket a szervezők nevében Detre Zoltán alezredes, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (HHK) Katonai Testnevelési és Sportközpont vezetőhelyettese köszöntötte, majd Bánszki Gábor alezredes a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katonai Testnevelés és Sportközpont vezetője ismertette a játékszabályokat.

1599197530
A megnyitót követően kezdetét vette a parázs küzdelmekben gazdag sportrendezvény, amelynek végén az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis csapata állhatott a dobogó legfelső fokára. Az MH Pápa Bázisrepülőtér csapata a második, a Budapesti Rendőrök csapata a harmadik helyen végzett.

1599197530
A díjakat Szabó László dandártábornok, az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság (MH HFKP) parancsnokhelyettese adta át a csapatok tagjainak.

  1. MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis
  2. MH Pápa Bázisrepülőtér
  3. Budapesti Rendőrök
  4. MH Egészségügyi Központ
  5. MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred „A" csapata
  6. MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred „B" csapata
  7. NKE HHK „A" csapata
  8. NKE HHK „B" csapata

A különdíjak közül a legjobb ütőjátékos díját Bélai Gyula százados, a legjobb feladó díját Kirchnopfné Kölkedi Zsanett főtörzsőrmester, a legjobb női játékos különdíját pedig Budai Orsolya rendőr őrnagy vehette át.

1599197530
Fotó: Dévényi Veronika és Bán Nikolett főhadnagy