Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Segített a Corvin Alapítvány

Szöveg: Galambos Sándor |  2011. december 15. 13:32

Huszonnégy kérelmezőnek összesen 975 ezer forint támogatást ítélt oda idén a Corvin Alapítvány kuratóriuma. Az alapítvány a katonai és a polgári repülés sérültjeit, az áldozatok hozzátartozóit, a hátrányos helyzetű nyugállományú katonákat, közalkalmazottakat és családtagjaikat támogatja. Ápolja a nemzetközi katonai kapcsolatokat, és segíti a magyar repülés ügyéért tevékenykedőket.

1595928916
Két szervezet és huszonkét magánszemély támogatását tudta felvállalni idén a Corvin Alapítvány. A karácsonyi ajándéknak is tekinthető anyagi segítséget december 14-én, szerdán, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis Intézményi Művelődési Otthonában vették át a rászorulók.

A vendégeket a házigazdák nevében Lamos Imre dandártábornok, a bázis parancsnoka, a kuratórium elnöksége képviseletében pedig Horváth Alajos nyugállományú őrnagy és Bajer Nándor köszöntötte, majd az alapítvány alapítója, az egykori taszári vadászrepülő-ezred volt parancsnoka, Gőgös Ottó nyugállományú ezredes foglalta össze a több mint húsz éve tevékenykedő kuratórium munkájának eddigi eredményeit.

A kezdeteket felidézve elmondta: az alapítványt a kényszer szülte. Nap mint nap tapasztalták ugyanis, hogy a balesetek sérültjei, a tragédiák áldozatainak a hozzátartozói és a nyugállományú katonák, a hadsereg kötelékéből az átszervezések következtében kényszerből kiváló kitűnő szakemberek közül egyre többen kerülnek szorult anyagi helyzetbe. Rajtuk akartak segíteni, de akkor még csak egy, a saját alakulatukon belül létrehozandó alapítványra gondoltak. Az akkori parancsnokaik azonban azt kérték, hogy a kuratórium hatáskörét az egész magyar légierőre terjesszék ki. Az érintett alakulatok 50–50 ezer forinttal járultak hozzá a törzsvagyonhoz, ezt a pénzt aztán állampapírokba fektették. Az alaptőkét az 1991-ben és a rá következő évben szervezett nemzetközi katonai repülőnapokból származó bevétel is gyarapította, és az egyszázalékos adófelajánlásokból befolyó pénzzel is a lekötött összeget növelik.

Bár az elmúlt években jelentősen csökkent az alapítvány bevétele, mostanra már 22 millió forint kamatait tudják szétosztani.

1595928916

 Fotó: A szerző felvételei

További képekért kattintson galériánkra!