Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Sokakat érdekel a katonai pálya

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2013. december 7. 8:02

Mintegy kétszáz – zömében 17-18 éves – érdeklődő vett részt az MH Altiszti Akadémia nyílt napján december 6-án, a szentendrei Görgey laktanyában. A fiatalok részletes választ kaphattak a képzésekről, körbejárhatták a létesítményt és bemutatták nekik a különböző harceszközöket, illetve -járműveket is.

1595964026

Főleg végzős gimnazisták voltak jelen



„Első sorban a hazám iránti szeretet és elkötelezettség hozott idáig, de egyébként a gyermekkori álmom is az, hogy egyszer beöltözhessek" – mondta Novák István, tizenhét éves veresegyházi tanuló. A fiú úgy fogalmazott, hogy minden vágya, egyszer a magyar zászló alatt vonulni, ezért biztosan jelentkezik az altisztképzőbe.

„Katonapszichológus szeretnék lenni, mert nagyon érdekel ez a pálya, és bár nagyon szívesen kipróbálnám magam az altisztképzésen, de fizikailag valószínűleg nem bírnám, ezért először az egyetemi képzést választom, és majd utána lépek be a honvédségbe – mondta lapunk kérdésére Shingae Vanda, tizennyolc esztendős fővárosi végzős gimnazista.

„Azért vagyok itt, mert nagyon érdekelnek a repülőgépek és az aviatika, egyszer pilóta szeretnék lenni" – hangoztatta Andrásik Dávid. A tizennyolc éves őrbottyáni diák hozzátette, nem biztos abban, hogy megfelel majd a követelményeknek, de „egy próbát megér, hogy közelebb kerülhessek az álmom beteljesüléséhez".

1595964026

Pózolj fegyverrel – minden mennyiségben

Mint a helyszínen elmondott tájékoztatóból kiderült, a felvételi jelentkezéshez az érdeklődőnek komoly feltételeknek kell megfelelniük: az altisztképzőbe csak büntetlen előéletű, 18 és 23 év közötti, érettségivel, valamint komplex alapfokú angol nyelvvizsgával rendelkező fiatalokat várnak. Összesen 100 főt tudnak elhelyezni két évfolyamban, ráadásul a jelentkezőknek meg kell felelniük a kötelező egészségügyi, fizikai és pszichológiai teszten, a képzés időtartama 2 év.

Fotó: Hovári Nikolett