Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szokások kavalkádja

Szöveg: Snoj Péter |  2013. február 15. 9:43

Szinte remeg az egész épület, amikor lábak tucatjai csattannak egyszerre a padlóhoz a Honvéd Együttes Táncszínházának Kerepesi úti próbatermében. Az elmúlt napokban éjjel-nappal próbált az együttes, a táncosok a legújabb előadásuk, a Téli tánc című produkció február 15-i bemutatójára készülnek…

A Téli tánc az egész évszak népszokásait, jelentős ünnepeit mutatja be a nézőközönség számára – tudjuk meg a főpróbán, ahol szinte érezni lehet a bemutató előtti feszültséget. Az azonban egy kívülálló számára is világosan látszik, hogy Magyarország legnagyobb néptáncegyüttesének tagjai összeszokott csapatot alkotnak. A húsz pár évek óta dolgozik együtt – mindez a mozdulataikból is kitűnik.

A Téli tánc az együttes folklór-kalendárium sorozatának második része. A sorozatindító előadás a tavaly bemutatott Táncoló tavasz volt, amely elsősorban nemzetiségi szokásműsor, és aminek színpadra állításában a Söndörgő együttes volt a táncszínház segítségére.

1595949332

A mostani produkció a szokások kavalkádja és az őszi időszakkal, a szüret bemutatásával kezdődik. „Egy sárközi szüreti bált láthatunk. Így megyünk bele az őszbe, a fonókon és a disznóölésen, a lucázáson, a betlehemezésen és regölésen keresztül egészen az újévi bálig és egy farsangig jutunk el, áttekintve az időszakot" – meséli Zsuráfszky Zoltán, a Honvéd Együttes művészeti vezetője, a produkció rendező-koreográfusa. „Szerintem hivatásos együttes nem próbálkozott mostanában ilyen gazdag szokásanyag bemutatásával" – teszi hozzá.

A mester elárulja: táncosai között van, aki most találkozik először ezekkel a dialektusokkal, de természetesen nem idegen tőlük a szerepjáték vagy éppen a hagyományos kellékek, a bundák, a maszkok, a bábok és a láncos botok használata sem.

1595949332

„Nem feltétlen táncos népszokások a téli népszokások, de nagyon intenzív közösségi életet éltek a parasztfiatalok. Találkoztak, viccelődtek, játszottak, elmentek újévet köszönteni, jókívánságokkal köszöntek egymásnak. Az emberek kihasználták ezt a téli időszakot. Ezt kell nekünk most bemutatni a tánc és a zene nyelvén" – mondja Zsuráfszky Zoltán, miközben a táncosok megállás nélkül gyakorolnak. A bemutatóig már csak néhány nap van hátra, így minden próbapercet ki kell használni.

A Téli tánc forgatókönyvét Vincze Zsuzsa írta, az előadás zeneszerzője Kiss Ferenc, a díszleteket Tóth Kázmér tervezte. A produkció bemutatója február 15-én, pénteken 19 órakor kezdődik a Nemzeti Táncszínházban.

1595949332

Fotó: Galovtsik Gábor