Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szolgálták a nemzetet

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2013. április 29. 12:43

Katonáink a márciusi rendkívüli hóhelyzetben ismét megmutatták, hogy az egész nemzet számíthat a Magyar Honvédségre – szögezte le Hende Csaba honvédelmi miniszter április 29-én, Székesfehérváron.

A március 14-21. közötti rendkívüli hóhelyzetben nyújtott kiemelkedő helytállásért adott át elismerést katonáknak és közalkalmazottaknak Hende Csaba honvédelmi miniszter, dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke és Domján László vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka.

1595953273

A honvédelmi miniszter a Magyar Honvédség helytállását méltatva kifejtette: a katonák tudták, mit kell tenni és azt meg is tették. Nem volt olyan feladat, amit a kijelölt állomány ne tudott volna elvégezni. Az állományhoz szólva Hende Csaba leszögezte: „A ti megfeszített munkátoknak is köszönhető, hogy egyetlen honfitársunkat sem veszítettük el, és senkinek sem került az életébe ez a példa nélküli természeti katasztrófa".

„Mai közviszonyainkat tekintve ki kell emelnünk azt is, hogy a Magyar Honvédséget és a magyar katonákat semmilyen említésre méltó kritika nem érte a hóhelyzetben nyújtott teljesítményük miatt, sőt… Nem érte, mert nem is érhette szó a ház elejét, és ez nagy megelégedéssel szolgál számomra. A Magyar Honvédségben ma is olyan katonák dolgoznak, akik méltóak azokhoz az elődökhöz, akik egykor piros-fehér-zöld lobogó alatt szolgáltak" – fogalmazott a honvédelmi miniszter.

1595953273

A honvedelem.hu kérdésére Sándor Zsolt dandártábornok, a hóhelyzet felszámolásában tevékenyen közreműködő egyik alakulat, az MH 25. Klapka György Lövészdandár parancsnoka elmondta: a dandár kijelölt állománya tisztességgel, becsülettel helytállt. Mint fogalmazott, számoltak eleve azzal, hogy olyan technikai eszközöket is be kell majd vetni, amelyek eredetileg nem szerepeltek tervszerűen a honvédségi katasztrófavédelmi rendszerben. „Katonáink ezeket az eszközöket is előkészítették, tehát nem ért minket váratlanul például a harckocsik bevetése. Akadt olyan T-72-es, amelyik három napon keresztül üzemelt, csak a kezelőszemélyzetet váltottuk rajta…" – nyilatkozta a dandártábornok.

Természetesen, egy ilyen helyzetben a kommunikációnak is fontos szerepe van. A hóhelyzetben érintett katonai alakulatok kommunikációs tisztjei és szakemberei szintén több napon keresztül tájékoztatták folyamatosan a médiát a honvédség segítségnyújtásáról. „A rendkívüli hóhelyzetben a társadalom információhiányban szenvedett. Katonaként is rendkívül fontos volt, hogy részt vegyünk a tájékoztatásban és hiteles, pontos információkat szolgáltassunk a lakosságnak" – mondta kérdésünkre Sályi Gergő törzsőrmester, az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred protokoll-zászlósa.

1595953273


Fotó: a szerző felvételei