Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tavaszi Áttörés 2014: lőgyakorlatok a Bakonyban

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2014. május 10. 7:42

A „Tavaszi Áttörés 2014” gyakorlat első mozzanatainak részeként egyéni, illetve kiskötelékszintű lőgyakorlatokat hajtottak végre a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár, valamint a szolnoki MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj katonái a nullaponti lőtéren május 9-én.

Páncéltörőrakéta-lövészet, harckocsibelövés, kézi páncélelhárító gránátvető-lövészet, 82 milliméteres aknavető-lövészet – valósággal zengett az intenzív (és nem mellesleg látványos) katonai tevékenységtől a Bakony.

1595971575

Valósággal zengett a Bakony…

„Az állomány felkészültsége az elmúlt néhány napban jelentőset lépett előre. Szintén látszik, hogy ki-ki a saját helyőrségében − akár Tatán, akár Szolnokon − tartalmas felkészülést tudhat maga mögött" – nyilatkozta a honvedelem.hu-nak a nap eseményeiről Horváth Gábor dandártábornok, a tatai dandár parancsnoka, egyben a „Tavaszi Áttörés 2014"  gyakorlat igazgatója.

A fent említett fegyverek és technikai eszközök komoly szerephez jutnak majd a gyakorlat második fázisát képező, század-, illetve zászlóaljszintű, éleslövészettel egybekötött harcászati lőgyakorlatokon is.

Fotó: Galovtsik Gábor