Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tengernyi élményt kínáltak

Szöveg: honvedelem.hu |  2018. augusztus 14. 7:16

Idén második alkalommal rendeztek hat napos, búvár tematikájú honvédelmi tábort Szentesen, az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezrednél. Az egy hetes katonás vakációra az ország minden részből érkeztek a kihívásokat kedvelő és kereső 14-18 éves fiatalok.

„Szentesen senkit nem hagynak unatkozni!" – hangzik a mondás. S valóban, a tábor vezetői arra törekednek, hogy mindenki extra nyári élményekkel gazdagodva térjen majd haza! Reményeik szerint a táborozók a laktanyában eltöltött egy hét alatt megtanulják az alaki fogások alapjait, szert tesznek a legalapvetőbb túlélési technikákra, az elsősegélynyújtás fortélyaira és a legfontosabb. Emellett pedig képesen lesznek rendszerben élni és csapatban dolgozni.

Az első napon – a felszerelések kiosztását, valamint a biztonsági rendszabályok ismertetését követően – a táborozók elsajátították a legfontosabb búvár alapismereteket, majd belemerülhettek a búvárbázis medencéjébe is.

1599191507
A tábor második napját reggeli tornával kezdték a diákok. Ezt követően az alakulat Kurca-parti gyakorlóterén töltötték a délelőttöt, ahol a kötözési technikák elsajátítása után megismerték a „vízenjárás" alapjait, valamint farönkökből és pallókból szükségátkelő eszközöket is építettek. A rekkenő hőségben senki nem tiltakozott, ha véletlen a vízbe pottyant, egy kicsit lehűtötte magát, majd ment tovább.

A foglalkozásokat meglátogatta Szpisják József dandártábornok, az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság parancsnokhelyettese. 

Délután is számos kihívás várt a táborlakókra. Kipróbálhatták az airsoft fegyvereket, illetve elsősegély foglalkozáson vettek részt. Ezután arról hallhattak előadást, hogy milyen veszélyek leselkedhetnek a búvárra egy-egy merülési feladat során.

A nap hét kilométeres éjszakai menetgyakorlattal ért véget.

1599191507
A tábor harmadik napján a diákok az alakulat tiszai gyakorlóterén ismerkedtek a rohamcsónakozással, valamint kipróbálhatták a PTSZ-M típusú, lánctalpas kétéltűt is. Emellett túlélési ismereteket és álcázást tanultak, valamint a hazai vizek élővilágáról is hallhattak előadást. Délután Nagy Anita őrmester – aki idén, kiválóan végzett az MH Altiszti Akadémián és ennek elismeréseként átvehette az altiszti szablyát – pályaorientációs előadást tartott a táborlakóknak. A napot Kovács Béla főtörzsőrmester és Kovács Líviusz Demeter szakaszvezető katonai közelharc bemutatója zárta.

1599191508
Csütörtökön érkezett el a hét csúcspontja, amikor a táborlakók a Mályi-tóban, nyíltvizi merülésen bizonyíthatták addig megszervezett tudásukat. Emellett pedig járőrtípusú versenyen is részt vettek. Pénteken ismét a szentesi laktanyában zajlottak különféle programok a diákoknak, majd szombaton – a tábor zárónapján – szüleik előtt is megmutathatták, mit tanultak az elmúlt napokban. A tábor végén három, 18. életévét már betöltött táborlakó – Vajkay Noémi, Kollár László és Kovács Dániel – ünnepélyes keretek között írta alá jelentkezését önkéntes területvédelmi tartalékos katonának.

1599191508
Fotó: MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred