Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Területvédelmi tartalékosok versenyeztek

Szöveg: Galambos Sándor | Fotó: Dinya Magdolna önkéntes területvédelmi szakaszvezető |  2019. október 11. 8:25

Sárgarigók Vonulása elnevezéssel hirdetett rendhagyó járőrbajnokságot a járási századok katonái részére az MH 2. Vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred. A hagyományteremtő céllal szervezett, maga nemében egyedülálló bajnokságot a 101. területvédelmi zászlóalj válogatottja nyerte.

1596069942

Első alkalommal mérték össze katonaszakmai felkészültségüket, fizikai állóképességüket és szerencséjüket az MH 2. Vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred katonái. A járási századok csapatai két napon át küzdöttek a helyezésekért október első hétvégéjén.

Lipták József alezredes, Békés megye területvédelmi zászlóaljának parancsnoka, a bajnokság főszervezője elmondta: a feladatokat az önkéntesek kiképzési tematikája alapján állították össze, így tulajdonképpen a katonák képességeinek, elméleti és gyakorlati ismereteiknek az ellenőrzésére is kiváló lehetőséget biztosított. Ugyanakkor a közösségekben kialakult bajtársi kapcsolatokat is erősítette.

A verseny két helyszínen zajlott. Az „A" feladatsoron egészségügyi ismeretekből, éllenőrző-áteresztő pont üzemeltetéséből, ügyességi feladatokból, elméleti kérdésekből, akadálypálya leküzdéséből, lövészetből, lesállásból érkező támadás elhárításából, fegyver szét- és összeszerelésből, tárazásból kellett bizonyítaniuk felkészültségüket a tartalékos katonáknak. A „B" feladat pedig egy komplex tereptan foglalkozásnak felelt meg. Egy erdős, mintegy öthektáros területen kellett a csapatoknak a kihelyezett pontokat megtalálniuk a NATO szövetségi rendszerében használt koordinátarendszer (Universal Transverse Mercator – UTM) alapján.

1596069942

Az első alkalommal, tizennégy csapat részvételével megrendezett, Sárgarigók Vonulása nevet viselő rendhagyó járőrbajnokságot a házigazda 101. területvédelmi zászlóalj, Hatala Tímea tartalékos őrmester, Koszti Márta, Pocsai Tibor és Cs. Veres Andor tartalékos szakaszvezetők alkotta válogatott nyerte. Második helyen 38. zászlóalj 1. csapata végzett, a bronzérmet pedig a 101. zászlóalj 2. gárdája tagjai vihették haza.

A bajnokság résztvevőinek Polyák András ezredes, az MH 2. Területvédelmi Ezred parancsnoka és helyettesei, Kovács Imre és Huszár Ferenc alezredesek, valamint a Békés Megyei Védelmi Bizottság honvédelmi referense, Gulyás László alezredes gratuláltak az elért eredményekhez.

A verseny megnyitója a magyar tartalékosok napjáról történő megemlékezésre is lehetőséget biztosított. A katonai kiképzésben, szolgálati feladataik ellátása során tanúsított kiemelkedő munkájuk elismerésekéntPolyák András ezredes tizenhét önkéntes területvédelmi katona részére adományozott emléklapot.

1596069943

* * *

Sárgarigók „becenéven" hajdan a császári és királyi 101. gyalogezred katonáit emlegettek – ezredparolijuk kénsárga színe miatt. Az érintettek az elnevezést nem sérelmezték, hiszen a sárgarigó rejtőzködő, ügyes-furfangos madár – szeptember végén délre vonul.

GALÉRIA