Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tisztelet a hősöknek

Szöveg: Galambos Sándor |  2014. június 14. 10:06

„A vitézül küzdő német és magyar katonák testvérré lettek a halálban. Ebben a parcellában Németország és Magyarország lelke fonódott össze” – tisztelgett a világháborúkban hősi halált halt katonák emléke előtt Takács Attila ezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka június 13-án, Szegeden, a Bajai úti temető felújított hősi sírkertjének átadása alkalmából.

A világháborúkban elhunyt német és magyar katonák sírjait újították fel a Bocskai-dandár hódmezővásárhelyi művelettámogató műszaki zászlóaljának és a Bundeswehr speyeri 464. speciális műszaki zászlóaljának a katonái Szegeden, a Bajai úti református temetőben. A parcellában nyugvók közül százkilencvenhatan az első, tizenegyen pedig a második világháborúban estek el. A munkát a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály a Német Háborús Sírokat Gondozó Népi Szövetséggel közösen finanszírozta.

1596732496

Gortva Péter főhadnagy önként jelentkezett a sírkert rendbetételére. A honvedelem.hu kérdésére válaszolva elmondta: a hazáért életüket áldozó katonákat példaképnek tekinti, régóta szeretett volna bekapcsolódni a hősök sírjainak gondozásába, emlékük ápolásába. A hódmezővásárhelyi 62. lövészászlóalj beosztott törzstisztje úgy tudja, hogy az első világháború idején a közelben egy kórház volt, a Bajai úti temető hősi parcellájában nyugvók többsége ebben a kórházban hunyt el. Közülük négy katona személyazonosságát nem sikerült megállapítani.

A munkát június 3-án alapozó földmunkával, az elhanyagolt terület környezetének rendbe tételével kezdték. A sírköveket megtisztították, a rajtuk szereplő neveket átfestették, ötvennégy törött sírkeresztet pedig újakkal pótoltak.

1596732497

A munkában Josef Sandor Fritsche főhadnagy vezetésével tizenegy német katona is részt vett. A csoport parancsnokától megtudtuk, hogy alakulatukat a Német Háborús Sírokat Gondozó Népi Szövetség kérte fel a szegedi hősi parcella rendbetételére. Minden kollégája önként vállalta a feladatot, tizenegy napot töltöttek Magyarországon. Munka közben a temető látogatói közül sokan megszólították őket, az idősebbek elsősorban a háborúban átélt szörnyűségekről, a harcok áldozatairól, elhunyt szüleikről, testvéreikről és barátaikról meséltek. Fritsche főhadnagy és kollégái ugyan szeretnék felvenni a kapcsolatot a szegedi temetőben nyugvó német katonák családtagjaival, unokáikkal, azonban valamennyien tisztában vannak vele, hogy ezt a tervüket valószínűleg sosem fogják tudni megvalósítani.

A felújított katonasírok átadása a hősök tiszteletére állított emlékmű koszorúzásával ért véget. A megemlékezésen részt vett és a kegyelet virágait elhelyezte Knopp Manfred vezérkari ezredes, a Német Szövetségi Köztársaság hazánkba akkreditált véderőattaséja, Maruzs Roland alezredes, a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály osztályvezetője, Kovács Imre, a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség magyarországi megbízottja és Takács Attila ezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka is.

1596732497

Fotók: a szerző felvételei