Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tizenkilenc településen futottak a katonák

Szöveg: honvedelem.hu |  2020. május 21. 8:52

Az ország tizenkilenc településén rendezték meg május 20-án, szerdán a Honvédelmi Országfutás a Magyarok Egészségéért nevű eseményt. A futással a katonák arra az összefogásra kívánták felhívni a figyelmet, amely az ország lakossága és az egészségügyben, rendvédelemben, honvédelemben dolgozók között kialakult a járványhelyzet során. (Összeállításunk folyamatosan frissül.)

MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred

A Nyíregyháza belvárosában kijelölt, 4,7 kilométeres távot váltófutás keretében teljesítették az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred katonái a Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetségének megyei szervezetének résztvevőivel.

Rövid bemelegítést követően a futást Polyák András ezredes, az alakulat parancsnoka indította meg. A résztvevők az egészségügyi rendszabályok pontos betartásával, körönként váltották egymást. A nyolc futó összesen 37, 6 kilométert futott a Honvédelmi Országfutáson, a laktanyából indulva érintették a Jósa András Oktató Kórházat, a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Rendőr Főkapitányságot, valamint a Polgármesteri Hivatalt, leróva tiszteletüket így az egészségügyi és társfegyveres szervek dolgozói előtt, akik a járványügyi helyzetben is bizonyították kiváló helytállásukat.

GALÉRIA

Szöveg és fotó: Schwarcz Viktória tartalékos százados

* * *

MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár

Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 413 katonája és honvédelmi alkalmazottja 10 óra alatt, 1338 kilométert futott a Honvédelmi Országfutás a Magyarok Egészségéért rendezvény keretein belül.

GALÉRIA

Szöveg és fotó: Kun-Orosz Adrienn

* * *

A Magyar Honvédség Parancsnoksága

Székesfehérváron az eligazítást követően tizenkét futó a városban kijelölt útvonalon, számos katona és honvédelmi alkalmazott pedig a laktanyában található pályán tett eleget a felhívásnak. Volt, aki egészen Pákozdig futott el és ezzel a teljesítménnyel 22 kilométerrel járult hozzá a 210 kilométeres eredményhez.

A laktanyából indulva a közel tíz kilométeres útvonal érintette a Polgármesteri Hivatalt, az Országalmát, Fejér Megyei Szent György Kórházat, a Mentőállomást és a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságot. A futókat Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármestere köszöntötte hivatala előtt. A polgármester üdvözölte a kezdeményezést és köszönetét fejezte ki a katonáknak az elmúlt hetekben a járvány megfékezésében nyújtott segítségükért, kiemelve a járőrözésért, mellyel hozzájárultak a fehérváriak biztonságérzetének növeléséhez. Közel húsz esztendeje minden évben katonákkal népesül be a belváros május 21-e, a honvédelem napja kapcsán szervezett Fehérvár Katonái rendezvény alkalmával és bár ezen programok idén elmaradtak, a HOME futásnak köszönhetően idén se maradt katonai program nélkül a megyeszékhely.

GALÉRIA

Szöveg: Draviczné Adamek Krisztina százados / Fotó: Révész Csaba

* * *

MH Altiszti Akadémia

Az Altiszti Akadémia futói egy 7 kilométeres szakasz megtétele után, egymást váltva vették ki részüket a Honvédelmi Országfutásból. A távot teljesítő állományt a célnál Bozó Tibor dandártábornok köszöntötte, aki az esemény szimbolikus záróeseményén kiemelte: a katonák a járvány elleni védekezés során bebizonyították, hogy az ország lakossága minden esetben számíthat rájuk. A dandártábornok elmondta: a járványhelyzet megtanította az embereket arra, hogy képesek legyenek átértékelni az életüket és az abban felállított fontossági sorrendet. A katonáknak pedig lehetőségük nyílott arra, hogy – a járványhelyzet miatti intézkedések során vállalt feladatok végrehajtásával – megerősítsék a civil lakosság honvédségbe vetett hitét.

1596079436

Dr. Eleki Zoltán ezredes, a Magyar Honvédség főtestnevelője az eseményen elmondta: a futás célja az is, hogy felhívja a figyelmet a mozgás és a sport fontosságára, ami egészségünk megőrzésének, megerősítésének egyik fontos alapja.

A Honvédelmi Országfutáshoz Szentendrén csatlakozott Lőrincz Tamás háromszoros Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes birkózó és öccse, a szintén Európa-bajnok Lőrincz Viktor, akik a honvédség sportszázadát erősítik.

GALÉRIA

Szöveg: Ördög Kovács Márton / Fotó: Ruzsa István

* * *

MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred

Harmincöt logisztikus katona vett részt Kaposvár helyőrségben a Magyar Honvédség által szervezett Honvédelmi Országfutás a Magyarok Egészségéért sportrendezvényen május 20-án.

„Kívánok mindenkinek baleset-és vírusmentes végrehajtást!" – ezekkel a szavakkal bocsátotta útra a futókat Szikszai László alezredes, az alakulat parancsnokhelyettese. Hozzátette: a futással a katonák egyben tiszteletüket is leróják a koronavírus járvány alatt is dolgozó egészségügyi, oktatási és társfegyveres rendvédelmi szervek munkatársai előtt.

A városi útvonal teljesítésére – amely a laktanyából indulva a Kaposvári Mentőállomást, a Kaposvári Rendőrkapitányságot, a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórházat, a Városházát, majd ismételten a laktanyakaput érintette – kilenc katona vállalkozott. Az alacsony létszámot az indokolta, hogy tilos a járványügyi helyzetben tömegrendezvények szervezése, de az egészség megőrzése és a kiváló fizikai állapot egy katona esetében különös fontossággal bír. A városban bárkinek lehetősége volt csatlakozni katonáinkhoz, természetesen a futók közt ajánlott 4-5 méteres távolság betartásával, vagy virtuálisan, eredményét a Magyar Honvédség Facebook-oldalára feltöltve. A 10.00 és 14.00 óra közti időben az alakulat sportpályáján is futhattak azok, akiknek ideje és kedve volt teljesíteni a kihívást. A rossz időjárás ellenére 35 fő összesen 166 kilométert tett meg. A Lenti-Mélykút távon ketten képviselték az alakulatot, ők 13 kilométert teljesítettek.

GALÉRIA

Szöveg: Löbl Eszter hadnagy / Fotó: Löbl Eszter hadnagy és Fülöp József

* * *

MH 54. Veszprém Radarezred / MH Légi Vezetési és Irányítási Központ

Veszprém helyőrség katonai szervezetei is részt vettek a Honvédelmi Országfutás a Magyarok Egészségéért elnevezésű demonstrációs futáson

A Veszprém belvárosában kijelölt közel 9 kilométer hosszúságú körpályán az MH 54. Veszprém Radarezred és az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ katonái 4 órás jelenlétfenntartó futás keretében rótták a köröket. Az egészségvédelmi szempontokat figyelembe véve egymást váltva, alakulatonként 3-3 fő vett részt a táv teljesítésében.

Habár a járványügyi helyzetben csoportos sportolásra nincs lehetőség, mégis virtuálisan a kijelölt néhány futón felül bárki csatlakozhatott az eseményhez úgy, hogy az önállóan lefutott táv eredményéről készített fotót feltöltötte a Magyar Honvédség Facebook oldalán létrehozott eseményhez. A kilométerek gyűjtéséhez többek között az MH 54. Veszprém Radarezred parancsnoka, Zentai László ezredes is hozzájárult.

GALÉRIA

Szöveg és fotó: Szedmák Péter hadnagy

* * *

MH Pápa Bázisrepülőtér

10 és 14 óra között – az összes katonai szervezet eseményével egy időben – folyamatosan futva, egymást váltva teljesítette a kijelölt távot a résztvevő nyolc pápai katona. Az esemény Pápa történelmi belvárosában zajlott: a futók a Fő térről, a Szent István vértanú-templom (Nagytemplom) bejárata elől indultak, majd a társszervek (a rendőrség, a tűzoltóság és a mentők) székhelyei előtt is elhaladtak, ezzel is kifejezve tiszteletüket a jelenlegi járványhelyzet idején végzett rendkívüli munkájuk iránt.

A kijelölt kör mintegy 2,5 kilométer volt, amelyből fejenként minden katona többet is teljesített. A futás első etapjához Pápa polgármestere, dr. Áldozó Tamás is csatlakozott. A nyolc pápai katona által lefutott közel 85 kilométeres táv teljesítéséhez az MH PBRT parancsnokhelyettese, Gadó Imre alezredes gratulált a célba érkezőknek.

GALÉRIA

Szöveg: Varju Kitti / Fotó: Dévényi Veronika

* * *

MH Béketámogató Kiképző Központ / MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár / MH 86. Szolnok Helikopter Bázis

Szolnok helyőrségből 39 fő vett részt a futásban az MH Béketámogató Kiképző Központ, az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár, valamint az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis állományából öt helyszínt érintve.  

A katonák az Ittebei Kiss József Helikopter Bázisról, valamint Szolnok város központjából indulva a szolnoki kórházak, a Megyei Rendőrkapitányság és a Mentőállomás érintésével összesen több mint 530 kilométert tettek meg.

A város főterén Fejér Andor alpolgármester, dr. Koller József dandártábornok, az MH 86. SZHB bázisparancsnoka, és Sánta Gábor ezredes, az MH 2. KRDD parancsnoka köszöntötte és indította útnak a futás résztvevőit.

GALÉRIA

Szöveg és fotó: Zölei Anita főhadnagy

* * *

MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred

Győrben délelőtt 10 órakor kezdődött a 4 órán át tartó váltófutás. A résztvevők a légvédelmi egység likócsi laktanyájától rajtoltak és útvonalukon érintették a többi közt a Városházát, az Országos Mentőszolgálat Tarcsay Vilmos utcai telephelyét, a COVID-19 Megfigyelő Központnak korábban helyet adó Széchenyi István Egyetemet, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságot és a Győri Rendőrkapitányságot, valamint a Petz Aladár Megyei Oktató Kórházat is.

A 15 fős mezőny összesen 30 kilométeres távot teljesített a sportos eseményen.

GALÉRIA

Szöveg és fotó: Sályi Gergő főtörzsőrmester

* * *

MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred

A Magyar Honvédség Parancsnoksága és a Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége által szervezett Honvédelmi Országfutás a Magyarok Egészségéért – HOME – futáshoz a szentesi székhelyű MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred katonái és a Honvéd Rákóczi Sportegyesület tagjai is csatlakoztak. Az alakulótéren – az egészségügyi rendszabályokat betartva – felsorakozott katonákat és HRSE tagokat Antal László ezredes, ezredparancsnok köszöntötte, majd kezdetét vette a 10.00 és 14.00 óra közötti folyamatos váltófutás. A 13 lelkes futó összesen 37,74 kilométert teljesített Szentesen, érintve a Polgármesteri Hivatalt, a Rendőrséget, a Tűzoltóságot és a kórházat. Továbbá – szerda lévén – ezredfutás keretében a parancsnokság, valamint egyéni résztvevők, összesen 46 fő a laktanyában csatlakozott az országos kezdeményezéshez és összesen 297,5 kilométert futott.

GALÉRIA

Szöveg és fotó: Farkas Anita hadnagy

* * *

MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis

Az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis állományából 12 katona csatlakozott a Honvédelmi Országfutáshoz. Az esős idő ellenére minden futó lelkesen és büszkén futotta végig a közel 8,5 kilométeres távot. A futás útvonala érintette a Társszervezeteket, a Városházát, illetve a Megyei Kórházat is, ahol hangos tapssal fogadta a kórházparancsnok és a kórház néhány dolgozója a futókat. A futók két pontból indultak, volt, aki az laktanya kapujából és volt, aki Kecskemét város központjából indult a laktanya irányába.

GALÉRIA

Szöveg: Dobrainé Zám Krisztina őrnagy / Fotók: Dobrainé Zám Krisztina őrnagy, Tóth Róbert főhadnagy

* * *

MH 25. Klapka György Lövészdandár

Tata egyik legszebb teréről rajtolt el a Honvédelmi Országfutás a Magyarok Egészségéért (HOME) 2020 rendezvény május 20-án. A tatai dandár zászlajával futó katonákat és tűzoltókat vijjogó szirénaszó indította.

A HOME 2020 futás tatai állomásán – amelyen mások mellett megjelent dr. Kancz Csaba kormánymegbízott is – a Városháza előtti országzászló mellől indultak a katonák 10 órakor. Lőrincz Gábor dandártábornok, az MH 25. Klapka György Lövészdandár dandárparancsnoka rövid köszöntőjében elmondta, hogy 2020-ban a március 15-i ünnepségekhez és a tatai dandár alakulatnapjához hasonlóan május 21-ét, a honvédelem napját sem lehetséges a korábban megszokott módon ünnepelni, azonban a demonstrációs országfutás és más, hasonló események segítenek abban, hogy az emberek érzelmileg, lelkileg közel kerüljenek egymáshoz.

Michl József, Tata polgármestere üdvözölte a kezdeményezést, és kiemelte, hogy a járványügyi veszélyhelyzetben a katonák számos módon segítik a lakosságot; példaként említette a tatai idősek otthona fertőtlenítését. Ezt követően a polgármester jelzésére az MH Katonai Rendészeti Központ jelenlétfokozó katonai rendészjárőre, az Országos Mentőszolgálat járműve, a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltóautója és egy motoros rendőrjárőr beindították a szirénáikat, és kezdetét vehette a tatai futás.

A futók – 14 tatai katona, a Komárom-Esztergom Megyei Védelmi Bizottság titkára és 3 tűzoltó – négy óra alatt összesen öt kört tettek meg a Kossuth térről indulva és oda visszaérkezve. A tatai dandár vezetése a futásban is élen járt, Lőrincz Gábor dandártábornok mellett Legoza Bálint ezredes, dandárparancsnok-helyettes és Gajó Péter törzszászlós, a dandár vezénylőzászlósa az elsők között teljesítették a futókörnek kijelölt 8,2 kilométeres távot. Az eseményhez a nap folyamán a városban és a laktanyában is számosan csatlakoztak, katonák és civilek a saját maguk által választott útvonalon, távon és tempóban futottak a magyarok egészségéért, de volt olyan is, aki a helyszínen csatlakozott a futókhoz.

GALÉRIA

Szöveg: Földházi Enikő százados / Fotó: Petrovics Renáta