Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Többtusaversenyt rendeztek Nagybarcán

Szöveg: Nyulas Szabolcs | Fotó: Ruzsa István |  2019. október 11. 12:34

Többtusaversenyt rendezett a Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ) a nagybarcai lőtéren október 11-én, pénteken. A rendezvényt Erdélyi Lajos, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg.

1596069960

A helyettes államtitkár a verseny indulói – vagyis a kadétprogramban résztvevő diákok, hivatásos katonák és önkéntes tartalékosok – előtt elmondta, harmadik alkalommal szervezi meg a MATASZ Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezete a megmérettetést, ami – a reményeik szerint – jövőre nemzetközivé is válhat. Az ilyen rendezvények kiemelten fontosok, hiszen a katonákon túl a diákoknak is szól, akik a honvédelmi nevelésben vesznek részt. Mivel a biztonság kérdése napjainkban megkerülhetetlen, s a honvédelem minden állampolgár kötelessége, ezért mindent meg kell tenni, hogy erre felhívják a figyelmet.

Erdélyi Lajos rámutatott: már 70 iskolában folyik a honvédelmi alapismeretek tantárgy oktatása; a diákok olyan alapismereteket szerezhetnek, amelyek felhasználhatók a hétköznapi életben, amellett, hogy kialakul náluk a honvédelemhez kapcsolódó attitűd. Jelenleg mintegy 2500 diák vesz részt a kadétprogramban, de ezt a számot növelni szeretnék. A tervek szerint 2026-ig legalább 100 iskola csatlakozna a programhoz, amelybe 5000 diákot vonnának be. A cél, hogy minden járás székhelyén legyen legalább egy oktatási intézmény, ahol a diákok csatlakozhatnak a kadétprogramhoz – mondta.

1596069961

A tárca helyettes államtitkára kiemelte azt is, hogy nem katonai nevelést kapnak a diákok, hanem a hangsúly a hon védelmén, s a biztonság erősítésén van. Természetesen a Magyar Honvédség elégedett lenne, ha egyre többen jelentkeznének soraikba, hiszen a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program célkitűzései szerint 30 ezer főre növelnék a hadsereg létszámát, amit 20 ezer főnyi területvédelmi elven szerveződő önkéntes tartalékos egészít ki. A fejlesztéseket elsősorban a megváltozott biztonságpolitikai környezet indokolja, amelyben új fenyegetések jelentek meg.

Pető Sándor, a MATASZ megyei elnöke kérdésünkre elmondta: főként akadályversenyen kellett bizonyítaniuk az indulóknak, aminek része a különböző kihívások leküzdése. Ezek között szerepeltek fizikai akadályok, de tesztlapot is ki kellett tölteniük a futóknak. Emellett céllövés és gránátdobás is volt a versenyszámok között.

A versenyen elindult Varga Viktor énekes is, aki – elmondása szerint – komolyan érdeklődik a katonai pálya iránt.

A győztes csapat megkapta a MATASZ vándorkupáját.

GALÉRIA