Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tömeges baleset a hódmezővásárhelyi laktanyában

Szöveg: Búz Csaba hadnagy |  2015. december 21. 11:26

Egészségügyi szakharcászati kiképzést tartottak december közepén az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi laktanyájában.

1596006020

A három napos egészségügyi felkészülésen a terepen történő sérült ellátási, kiürítési és telepített ROLE I – azaz zászlóalj-szintű egészségügyi ellátó hely – gyakorlati foglalkozásokat a külső instruktorok által tartott elméleti oktatások előzték meg. A műveleti területekre – köztük az MH KFOR Kontingens 14. váltására – készülő egészségügyi katonák mellett a harctéri életmentő (Combat Live Saver – CLS) katonák és a dandár egészségügyi központjának szakállománya is részt vett a speciális felkészítésen.

Az utolsó napon, az imitált sérültek bevonásával megrendezett balesetben, a legújabb irányelveknek megfelelő tömeges sérült ellátást gyakorolták a katonák. A helyszínen tartózkodó CLS-katona a sérülteknek nyújtott elsősegély után az egészségügyi szolgálatot hívta segítségül. A súlyos sérültek ellátását a helyszínre érkező mentő személyzet azonnal megkezdte, majd mindannyiukat a ROLE I-be szállította.
A felkészülésben a jelentős szakmai gyakorlattal rendelkező Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szakemberei segítették a katonákat.

1596006021

„Olyan feladatokat gyakoroltattunk, amelyek a katonáknál előfordulhatnak. A sok gyakorlás után a résztvevőkön is meglátszott, hogy sokkal rutinosabban alkalmazzák az eljárásokat és az eszközöket" – mondta Nyeste Zsolt az OMSZ szegedi mentőállomásának vezetője.

A felkészülés gyakorlati részét és a ROLE I-t dr. Fejes Zsolt orvos ezredes az MH Egészségügyi Központ, Védelmi Egészségügyi Stratégiai Tervező Szervező Osztály vezetője is megnézte. A nem rég alakult ROLE I munkacsoport vezetőjeként Fejes ezredes elmondta: „A feladatunk az, hogy a stratégiai terveknek és elképzeléseknek megfelelően elkezdjük kidolgozni a ROLE I és ROLE II létrehozását. A mai program éppen ennek volt az első lépése, és a látottakat összegezve elkezdjük majd a csapat szinten megjelenő igények felmérését."

1596006021


Fotó: a szerző felvételei