Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tüzérek ünnepe

Szöveg: Révész Béla |  2017. december 4. 15:49

Védőszentjük, Szent Borbála ünnepe alkalmából gyűltek össze a Magyar Honvédség szárazföldi tüzérei fegyvernemi napjukon, december 4-én, hétfőn a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár laktanyájában. Az eseményen részt vett Huszár János altábornagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka is.

Az ünnepi állománygyűlésen felolvasták dr. Simicskó István honvédelmi miniszter és dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök köszöntőlevelét.

„Ez az ünnep azoké, akik a századok hosszú során át becsületet szereztek a magyar tüzér névnek, s azt napjainkban is hittel és elszántsággal őrzik" – állt az ünnepi üzenetben. A levél kitért a tüzérség dicső múltjára, a jelen kihívásaira s arra a jövőre, amely a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében olyan minőségű és számú új eszköz beszerzésére ad lehetőséget a tüzérség számára, amire az utóbbi huszonöt évben nem volt példa. „Ezzel és az új pályamodell illetményezési rendszerének bevezetésével hangsúlyozzuk az önök felé érzett megbecsülésünket" – állt a honvédelmi miniszter és a Honvéd Vezérkar főnök levelében.

1596042042

„Fegyvernemi napjaink közül ez az egyik legjelesebb, köszönhetően a múlt és a jelen katonái eltökéltségének. Az az állhatatosság, amely a védőszentjük, Szent Borbála hitében mutatkozott meg, a mai napig követendő példa a tüzérek számára" – mondta Huszár János altábornagy ünnepi beszédében. Az MH ÖHP parancsnoka hangsúlyozta: a tüzérek a közelmúltban is minden olyan területen helytálltak, amely akár csak részben érinti tevékenységi területüket. Rámutatott: többek között oroszlánrészt vállaltak a migrációs hullám megfékezésére 2015 nyarán elkezdődött ideiglenes biztonsági határzár kiépítésében is, s azóta is kiveszik részüket a határ menti feladatok ellátásában. Mint mondta, a Magyar Honvédség vezetése tisztában van vele, mennyire fontos a szolgálatuk, ezért a jövőben kiemelt hangsúlyt fektet a tüzérutánpótlás támogatására. „A tüzérség hagyományai nem vesznek a feledés homályába, hiszen a mostani katonák ápolják a tradíciókat. Elismerésemet és köszönetemet fejezem ki eredményes és magas színvonalon végzett munkájukért" – fejezte be beszédét Huszár János altábornagy.

1596042043

A méltató szavak után elismerések és emléktárgyak átadása következett, amelyeket Huszár János altábornagy és Horváth Gábor dandártábornok, az MH 25. Klapka György Lövészdandár parancsnoka nyújtott át a kitüntetetteknek. Idén „Az év tüzére" megtisztelő címet a vele járó Szent Borbála-plakettel a tatai dandár főtisztjének, Sásdi Imre alezredesnek ítélték oda.

Az ünnepi állománygyűlést dr. Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának előadása zárta, aki a hazai tüzérképzés 1913-as megújítása utáni évtizedek eseményeit és fejlődési szakaszait mutatta be.

1596042043

Az esemény végén a hagyományos tüzéravatásra került sor, melynek főszereplői a Nemzeti Közszolgálati Egyetem végzős tüzér szakos honvéd tisztjelöltjei voltak. A tradíciónak megfelelően az avatandó tüzérek elsütöttek egy D-20-as ágyútarackot, majd avatóik a töltőfával a fenekükre ütöttek. A hagyományos „Nesze, kopasz tüzér!" kiáltásra a „Köszönöm, öreg tüzér!" választ kellett adniuk, majd elmondták a tüzéresküt, de fegyvernemük hivatalos képviselőivé csak akkor válhattak, amikor lehajtottak egy gyújtókupaknyi Tüzér Rettenetes nevű pálinkát.

Ahogyan minden évben, a honvéd tisztjelöltek mellett idén tiszteletbeli tüzéreket is avattak. 2017-ben Somkutas József nyugállományú ezredes és dr. habil Berek Tamás alezredes részesült a kitüntető címben.

1596042043

Fotó: Tischler Zoltán